Költözik a blog!

Igen!

Szomjazom a nagyobb olvasottságra és emiatt elköltözöm a blog.hu-ra. Ott megtaláljátok az eddigi bejegyzéseket és az újak is ezentúl ott fognak megjelenni. Tartsatok velem továbbra is!

http://lazaesegyszeru.blog.hu/

John Squire a csúszdán

Zenekritika-féleség, tessék.
Bocs a sok linkért, de valamiért nem tudok rendesen beszúrni videót, oda ahova szeretnék.

  Előre elnézést szeretnék kérni John Squire-től, aki persze nyilván nem fogja ezt olvasni, és ha olvasná, se értené valószínűleg, de azért jó, ha tudja, hogy sajnálom. Én tényleg nem akartam, hogy ilyet kelljen írnom róla.
    Az egész úgy kezdődött, hogy én régen nagyon Blur- meg Oasis-rajongó voltam, és ezért elkezdtem szorgalmatosan olvasgatni meg dokumentumfilmeket nézni a britpopról. Erre azért is szükség volt, mert arra vállalkoztam, hogy írok is róla egy pár oldalas ismertetőt, hogyan alakult ki, jelent meg a brit társadalom különböző szegmenseiben, hogy alakulgatott, stb.
    Ennek kapcsán több olyan zenekart is megismertem, amik addig ismeretlenek voltak előttem. Ezek egyike volt The Stone Roses. Róluk röviden annyit kell tudni, hogy a ’80-as évek végének, ’90-es évek elejének egyik legnagyobb hatású brit zenekara voltak, többek között valószínűleg Oasis (meg úgy egyáltalán britpop) se lett volna nélkülük. (Mondjuk sokkal inkább hasonlítanak attitűdben és viselkedésben, mint zenében.)
Az ő gitárosuk és egyik dalszerzőjük (Ian Brownnal párban) volt John Squire. Rövid idő alatt így ő lett a kedvenc gitáros dalszerzőm, bár akkor már rég nem létezett a zenekar. Sőt, 2004 vagy 2005 óta már ő se zenélt, és kijelentette, hogy a zenélés nála fiatalabb embereknek való, és ő most már nem is fog ezzel foglalkozni, inkább festőművész lesz teljesen. Addig is festegetett, több lemezborító is az ő keze munkáját dicséri, sőt még az egyik gitárját is kifestette.

Aztán tudtam meg. Volt neki a Stone Roses után egy másik zenekara, The Seahorses, amihez már egyedül írta a dalokat, és egy szólóprojektje is ez után.  Én pedig a napokban hallgattam a szólólemezeit, meg most úgyis újjáalakult a Roses (egyébként vele együtt, lehet elfogyott a pénz, vagy nem tudom), és ez indított arra, hogy akkor összehasonlítsak. De elárulom, leginkább arról lenne szó, Squire Stone Roses utáni munkái milyenek a rózsás zenékhez képest, mert a Roses-lemezekről már írtak, beszéltek eleget.

A Stone Roses első nagylemeze (cím nélkül) a legtöbb kritikus szerint zseniális, igen nagyhatású lemez. A hatását én persze nem látom, de szerintem is nagyon ott van. A második albumuk (Second Coming) is nagyon tetszik, bár ez már a kereskedelmi sikerek ellenére nem nyűgözte le a kritikusokat, túl popos lett szerintük. Én személy szerint nem érzek poposodást, sőt néhol még jobban is tetszik (bár lehet, hogy épp azért). Minőségileg kb. egy szintben érzem a két lemezt.
Na de a második album után már nem lett több, feloszlott a zenekar, a téma szempontjából tökmindegy, hogy pontosan mikor és miért. http://www.youtube.com/watch?v=FuPfbfJm2rc http://www.youtube.com/watch?v=YRg7oV6q05Q
  Ian Brown énekes (egyébként egész tetszetős) szólókarriert épített, a basszusgitáros Mani beállt a Primal Screambe, a dobos Reni énekelt valami noname együttesben rövid ideig, Johnny pedig megalapította a Seahorses zenekart. Egy albumig jutottak (Do It Yourself), sőt felvettek egy másodikat is, de már nem adták ki.
 

A Seahorses nem rossz, egy tisztességes pop-rock lemezt sikerült összehozni. Nem egy Stone Roses, nem is vártuk, meg lehet hallgatni párszor, semmi különleges. Viszont John Squire-től ez rosszul esik. A kedvenc gitáros-dalszerzőjétől az ember nem elégszik meg az átlaggal. Az akkori Blur és Oasis mellett teljesen eltörpültek.
Ennél sokkal többet nem lehet elmondani róla, követte az akkor menő, ugyanakkor haldoklását is kezdő britpop gitárzene trendjét (ami azért valahol elég ironikus). Egy volt a sok akkori britpop-zenekar közül. http://www.youtube.com/watch?v=hVzUFNWIYM0 http://www.youtube.com/watch?v=tDYenCgDLgw

2002-ben megjelent Squire első szólóalbuma (Time Changes Everything). Jaj, jaj, jaj. Az oké, hogy az idő mindent megváltoztat, de ennyire? Azon elsőre még nem is dühödtem fel, hogy ő maga énekel. Engem kifejezetten érdekelt, hogy milyen hangja van. Meg meg is lepett, mert az interjúk tanúsága alapján egy elég visszahúzódó fószerről van szó. Annyit elárulhatok, hogy talán mindnyájan jobban jártunk volna, ha soha nem derül fény John Squire énektudására. Hallottunk már ennél rosszabbat is, de ha a Seahorseshoz össze tudott kaparni egy normális énekest, ide is kereshetett volna, biztos lett volna jelentkező. Sajnos ez már önmagában elvitte asz egészet az élvezhetetlenség irányába, de azért nézzünk rá Squire erősségére, a hangszeres részre!
Pfff! Miért? Először is, előtérbe került az akusztikus gitár. Ennek akár még örülhettem is volna, hiszen szeretem nagyon, de sajnos ez együtt járt a témák ellaposodásával is. Ehhez még hozzájön az, hogy van pár feleslegesen hosszú dal is a lemezen (15 Days, Transatlantic Near Death Experience, Sophia, mindegyik 6 perc környékén!), amik érdekes módon pont ezek közül kerültek ki. 6 percen keresztül végig ugyanaz a négy akkord és énekdallam!
„De vannak olyan dalok, amikben előkerül újra az elektromos gitár is, nem?” Persze. Nem mintha sokkal jobban járnánk velük. Annyit felhozhatunk a mentségükre, hogy rövidebbek. De ezek is jóval unalmasabbak  még a Seahorses-daloknál is. http://www.youtube.com/watch?v=i7s9VH26jaw http://www.youtube.com/watch?v=9g_IQduVbYw
 Itt már nagyon nagyot csalódtam. De azt gondoltam, ez biztos csak egy botlás, a 2004-es album biztos sokkal jobb. Pedig, ha figyeltem volna a jeleket (Seahorses- Time Changes Everything- pálya), láthattam volna, hogy ez hiú ábránd csupán.

A 2004-es Marshall’s House kétségtelenül jobb az első szólóalbumnál. De nem sokkal. Squire sajnos továbbra is azt gondolja, hogy nem olyan nagy baj az, ha ő énekel és kreativitása nagy részét ezúttal sem fektette dalokba. Valamivel élvezhetőbbek, egy kicsit Beatles-ös az egész, nem szórakozik fölöslegesen az akusztikus gitárral és nincsenek már ilyen nevetségesen hosszú dalok se, de megmondom őszintén, ezt már végig sem hallgattam. A hatodik szám után nem tartottam valószínűnek, hogy bármivel is meg tudnának lepni. http://www.youtube.com/watch?v=p45Yy40qm6g http://www.youtube.com/watch?v=8Eej5Xuvz5M
 Felvett egy harmadik albumot is, de ez már (és valószínűleg mindenkinek jobb így) nem került kiadásra.

Felmerül a kérdés tehát, hogy mi a jó büdös franc történt John Squire-rel? Bennem legalábbis. Azt sikerült elérnie, hogy ha most valaki megkérdezné, ki a kedvenc gitárosom (nem sűrűn keveredek ilyen beszélgetésekbe, de előfordulhat), már nem mondanám kapásból az ő nevét. (Nem tudom, kit mondanék, ha érdekel.) A Szigetes Stone Roses-koncertet viszont továbbra is kíváncsian és izgatottan várom, és remélem, hogy itt nem fog csalódást okozni. Mégiscsak a legjobb dalait fogja eljátszani.
A nagy kérdés pedig az, hogy ha lesz új album (márpedig úgy fest, lesz), attól mit fog kapni a nép? Talán csak egy Ian Brown kell neki ahhoz, hogy újra zseniális dalok szülessenek.

Az edzőterem varázsa

- Igen, csinos, csak túl nagyok a szemei. Mondjuk alapesetben szeretem a nagy szemeket, de ez így nem.
- Jó, jó, de derékban nagyon széles.
- Aranyos, de mekkora segge van már.
- Persze, nem rossz, de a fogait láttad már?
- Igen, alakra tényleg világbajnok, de az arca…
- Csini, meg minden, de kicsit dagadt a feje.
    Ellenérvekből, mint láthatjuk, sosincs hiány. Lányok terén sem. Van, aki álmodozásnak nevezi, van, aki semmivel meg nem elégedésnek, és van, aki magas igényrendszernek.
    Van egy olyan ellenérv is, amit meglehetősen ritkán hallhatunk, pedig létezik: - Igen, először nekem is tetszett, de aztán láttam edzésen.
    Elsőre abszurdnak hangzik, pedig egyáltalán nem az. Az edzőtermeknek van egyfajta varázsa, ami átváltoztatja az embereket.
    Egyesek ezt a varázslatot átöltözésnek hívják, de ne legyünk ennyire felületesek! Persze, ez is nagyon fontos tényező.
Amíg rendesen felöltözve látsz valakit, lehet, hogy nagyon jól néz ki. Meg van rendesen csinálva a haja, neki jól álló ruhák, amiből adott esetben még a zenei ízlést és pár apróságot is meg lehet tippelni. DE amíg nem láttál valakit edzős cuccban, ne bízz meg benne! Van, aki teljesen más emberként jelenik meg kilépve az öltözőből. Néha ez igen pozitív meglepetésként is érhet. Hihetjük azt is, akár éveken át, hogy ez az egyetlen lehetőség, de neem. Nagyon rossz élményekben is lehet részünk, és érezzük, hogy minket becsaptak. „De hát ő az előbb még jócsaj volt.”
    Ohh, az edzőterem varázsa. Amellett és azzal együtt, hogy az öltözet megváltozik, valamilyen értelemben kiszolgáltatottá válik az ember. Itt nincs lehetőség a mindennapi életben megszokott manírokra, mert amikor már egy perce állsz behajlított térdekkel egy kiadós bemelegítés és pár sorozat fekvőtámasz után, már nem fogsz ugyanúgy mosolyogni. Jó eséllyel sehogy sem fogsz, csak esetleg, ha szól az edző, hogy mosolyogj, de valljuk, be, ez nem lesz őszinte. Már nem figyelsz oda a járásodra, a beszédedre, az ösztön-én itt megerősödik. Az izzadásról nem is beszélve, amit persze a mindennapi életben szintén ki lehet bekkelni, de esetünkben már más a helyzet. Amíg pedig nem láttál valakit úgy rendesen izzadni, nem lehetsz biztos benne, hogy tényleg szimpatikus. (A szex ebben az esetben nem számít, az más.)
    Ne feledjük tehát, hogy az edzőteremben megváltoznak a szabályok, lehullik az álca. Madarat tolláról, embert edzőruhájáról!

(Fordított esetben azért valószínűleg nem árt, ha előtte teszteljük, milyen az illető a valódi életben, de itt már kevesebb rossz meglepetés érhet. De lehet, hogy ez is tévhit.)

Ujjéév! A hássétól a sefnig

Az egész úgy kezdődött, hogy Szamoán elmaradt a péntek! Magyarországon pedig ezúttal is december 31-ére esett Szilveszter.
Az egész tehát nem indult egy átlagos szombat estének. Soha nem indul annak. De ez nem is lett az.   
    -Persze, a város másik végére megyünk. Persze, most semmi sem jár rendesen.
    -Hol is találkozunk? Lenn vagy fönn? Fönn vagy lenn?
    -Még villamosozunk?
    -Hú, kurvára nem figyeltem, itt szállunk le?
    -Bocs, srácok, ismerősök vagytok erre? Nem akarok indiszkrét lenni, de hol a rákban vagyunk? Oké, köszi! Boldog új évet!
    -Ilyesmi kapu volt, nem?   
    -De, igen, mint az összes többi errefelé.

    Végül persze csak meglett a ház.
    Hellósziaszevasz! Mivanveledrégláttalak? Nemismertkétnapja! Satöbbi…
    -Szevasz, Tiger vagyok!
    -Szevasz, Sexon Miki!
    -Csá Sexonmiki!
    -Szia, Misi vagyok!
    -Szia! Ööö…akokor csak Miki.
    -Szevasz Csakmiki! (Persze ez kibaszás volt, mert Misi hallotta, ahogy Saxonmiki bemutatkozott Tigernek. De, mint a későbbiekből is ki fog derülni, ez bizony az apró kibaszások estéje volt.)

    -Igyatok egy kis whiskey-t! Ettetek már a káposztás hásséból? (Huss!) Nagyon jó ez a káposztás hássé! (Huss!) Egyetek egy kis káposztás hássét!(Huss!)

    Így kezdődött hát. Később előkerült egy kiskutya is. Aranyos volt és aludt. Meg félt is néha. Más funkciója nem volt.
    Konszolidált kis társaság az asztal körül, eszegetés, iszogatás (höhh, majd nem, mi?), néhányan el éjfél előtt. Többen nem jönnek? Nem!

    Közjáték: Ez az időszak persze jobb helyeken a jól megérdemelt dugás ünnepe is. Itt is lehetett volna. Talán Misi nem nyit rájuk, ha Sexonmiki (aki kétszer is beállt a limbóhintóba, ezért hivatalosan is jó fej) és a nője felkapcsolják a lámpát! Vagy még inkább, bezárják az ajtót! Mert lehetett volna!
   
    Az óra siet, nyári időszámítás! De velük nem lehet csak úgy kicseszni! Tavaly sikerült öt perccel előbb 2011-et kiabálni, ma nem követnek el hasonló hibát!   
   
    -Isten, áldd meg a magyart!
    -Boldogújévet! Vááá!
    -Jájjdeszeretlek!
    -Jájjdeszeretlek!
    -Jájjdeszeretlek!
    -Boldogújévet! Honnan is ismerlek? Ja, igen, onnan!(udvariasan)
    -Boldogújévet! Igenigen, onnan, hehe! (még udvariasabban)
    Kocc,kocc,kocc.

    A konszolidáltság álcája mögött, mint kiderült, elvetemült partianimálok lapultak! Volt itt minden: Thriller! Tarantino!  Nietzsche! Schopenhauer! (ja, ő nem, de Nietzsche tényleg volt.) Diszkóláz! Bicsbojzszámotegyélbe! Sztónrózisz! Tamásvár! Jeejeejeez! Heeer!
    -Smárold le, gyerünk!
    -Ez az, nyomd a diszkótáncot!
    -Ez a dal neked szól!   
   
    Persze idővel mindenki nyugovóra tér! De nem itt! Naná, hogy nem mindenki! Hiszen nem volt még: szekrénybeesés, órástelefonálás, kenyérdobálás (apró kibaszás 1-2), debebasztam, vízzelmindenösszelocsolás (apró kibaszás 3), sefn, sefn, sefn (apró kibaszás kibaszás hátán), meg mustár minden mennyiségben, tellmíverizdönextviszkibár, Jani hova sétálsz gyere vissza a kurvaéletbe!, kámónbéjbilájtmájfájör, viszkikezűlány, bekkinbleck, húdenagyonbebasztam, ollölongdöváccstávör, R-E-S-P-E-C-T,  heee-eee-eee-er.

    -Hívjunk taxit!
    -Na jó!
    -Használd az enyémet, az céges!
    -Jó napot kívánok!
    -Jó estét! Ja, nem. Már reggel van! Jó reggelt! Ide a izébe kérnék egy autót, a izében!
    -Milyen névre?
    -Berzeviczi!
    -Horváth is jó lesz?
    -Jó, persze, még optimálisabb. (Baszki, ezek lenyomozzák, a telót!)

    A manók pedig igenis léteznek! Most is reggelre újrafestették a házak felét. 

Karácsonyi különkiadás: Az irónia nagymesterei

   Végre itt a karácsony! Jézus Krisztus születésének évfordulója. Kevesen tudják azonban, hogy Jézus mellett egy fontos szentet is ünnepelünk ezen a napon. December 24.-e ugyanis még Szent Bélának is, a bevásárlóközpontok és cukrászok védőszentjének ünnepe. Azt pedig talán még kevesebben tudják, hogy a hagyomány szerint a Szent Bélához társított tulajdonság az irónia.
    Nem csoda hát, hogy ez az ünnep ihlette ezt a remek kis szerzeményt.
Igen, tudom, hogy nem ez az eredeti, de a legtöbb kincset ebben fedezhetjük fel.
    Bizony, a földkerekség egyik legironikusabb daláról van szó. Egyrészt eleve ki szervezte ezt az egészet? Igen, Bob Geldof, a híres (háháhá) zenész. Nem csoda, hogy ez után a hírnév után a zenei karrierről átváltott a karitatív tevékenységre, az kevesebb stresszel jár. 
    Persze ez egy dolog. Na de figyeljük meg magát a dalt és klipet.
Először is a szöveg és a dallam összhangja, amit legjobban a disszonancia szóval jellemezhetnénk. Gyakorlatilag vidáman énekelnek arról, hogy milyen szar az afrikai gyerekeknek karácsonykor. (Persze valójában nem csak karácsonykor szar nekik, de akkor meg még inkább, mert ugye ott még a hó sem esik olyankor.) A kedvenc sorom viszont ez: „Tonight thank God it’s them, instead of you!”  Na és ki énekli ezt a részt, na ki? Igen, Öné a másfélmillió forint! Ő az, az afrikai éhezők másik legnagyobb zenészbarátja, akit a változatosság kedvéért valóban ismernek a zenéje miatt is, és régen még szerették is miatta, Bono! Még nagyobb lelkesedéssel tolja, mint az első verzióban, ahol ez a sor szintén egyedül az övé volt. A többiek pedig mosolyogva nézik őt közben és a lányok összesúgnak a háta mögött: „Ez aztán a jótékony férfi!”
Arról nem is beszélve, hogy ez a dal lehetne jó is, ha nem lenne benne az utolsó rész. Az az, amikor a dal végén, kórusban énekli mindenki együtt, hogy „Etesd a világot, kámón!”. Itt pedig karmesterre van szükség! KARMESTERRE! Ez a baj a mai zenésztársadalommal! Hogy a kórust karmester kell, hogy vezényelje! Bezzeg az előző két verzióban nem kellett! Ejnye-bejnye! Az meg milyen szigorúan néz! Itt nincs apelláta.   
A klipnek vannak még igen tréfás részei! Figyeljük meg azt a részt, amikor a jó öreg Bob megmutatja a haveroknak a videót! (Sajnos a Youtube-on ezt a hosszú verziót nem találtam meg, de talán van, aki emlékszik, hogy a TV-ben többször is adták azt a fajtát, amiben ez is benne van). Aztán kaján vigyorral figyeli a reakciókat. Ki az, aki mer nem sírni? Ki az, aki nem érzi a bűntudatot és nem érzi magát igen mocskosul? Most ennek van itt az ideje! Azok meg ott állnak vizes palackokkal a kezükben, és nézik, szegény néger kisfiú hogy nem tud inni. Mert különben Sir Paul nem hinné el, hogy Afrikában igenis rosszak az életkörülmények. A Sugababes meg állandóan csak fertezi az erkölcsöket, mit tudnának ők erről?
    Említést érdemel persze az is, hogy a kedves zenészek milyen jól érzik magukat a felvétel szüneteiben. Ők már biztos hálát adtak azért, hogy ma éjjel helyettük valaki más.
    A dal célja egyébként pénzgyűjtés az afrikai éhezők részére. Meg persze az „Adjunk esélyt Bob Geldofnak a hírnévre!” Alapítványnak. Ugye tudjuk?
    Boldog Karácsonyt! Ne felejtsétek el ti is megköszönni!

Misi és a messzi lányok

  Misi szerette az elérhetetlen lányokat. Na nem konkrétan az elérhetetlenséget szerette bennük. Nem is azokról van szó, akik úgymond nem az ő súlycsoportja voltak. Misi nem hitt az ilyesmiben. (Elvben, de gyakorlatban jól megfigyelhető volt, hogy néhány feltűnően szép, okos vagy láthatóan valamivel idősebb, esetleg kicsivel magasabb lánytól azért az átlagosnál jobban megriadt).  Pontosan arról beszélünk, hogy Misi notóriusan olyan lányokba szeretett bele, akikkel nem volt lehetőség rendszeresen találkozni. Pedig nem akart távkapcsolatot. Ezekből nem is lett. Mint ahogy más sem.
  De mit is értünk az alatt, hogy nem tudott velük rendszeresen találkozni? Ott voltak például a vidéki lányok. (Fontos mellékinformáció ez esetben, hogy Misi fővárosi volt.) Misi valahol azt hallotta, hogy a vidéki lányok igen szolgálatkészek. Ezt ugyan különösebben nem tudta értelmezni, talán azért, mert érvek eredetileg se támasztották alá ezt az állítást, mint ahogy magyarázatul is csak annyit mellékeltek hozzá: „ezek alig várják, hogy kitörhessenek a faluból egy fővárosi gyerek oldalán, meg 20 évesen már nem akarnak önmegvalósítani, teniszezni tanulni, meg ilyenek”. Mivel Misi tanult ember volt és még csak nem is hímsoviniszta, valószínűleg nem ez a beszélgetés vezette arra a már-már életvitelszerű dologra, hogy rendszeresen szeretett bele vidéki lányokba. Nem az agglomerációról van itt szó. Nem-nem, tényleg messzi városokról beszélünk. 100-200 km-ekről van itt szó. Valljuk be, ilyen körülmények között pedig aztán igen nehéz megbeszélni egy tisztességes randit.
  De ez még mind semmi. Misi ugyanis néha olyan helyzetbe találta magát, amihez képest az előbbi ideálisnak tűnik. Előfordult vele olyan, hogy választottja nem kevesebb, mint 3000 km-re élt tőle. Igen, ez már külföld, szar ügy. Beláthatjuk, hogy ez a távolság még autóval sem annyira egyszerű. Misi szempontjából persze ez teljesen mindegy volt, hiszen nem volt autója, mint ahogy jogosítványa sem (mert ha nincs autód, kinek kell jogsi, ugye), de ebből láthatjuk, hogy a helyzet mennyire súlyos volt ebben az esetben. Őt nem is látta soha többé, miután kiderült, hogy az esély se annyira sok rá, mint arra, hogy nem fogja.
  Mitagadás, Misi szerette az elérhetetlen lányokat.

A furfangos balszerencse

Előre szólok, hogy kicsit hosszabb, mint amit eddig meg lehetett szokni errefelé.
 
Misivel ezúttal furfangosan cseszett ki az élet. Annyira ironikus volt, hogy ő már nem is azért nem röhögött rajta, mert vele történt meg, és mert az eset egy másik résztvevője még jobban beszívta, hanem azért, mert csak később jött rá arra, hogy két balszerencsés esete mennyire összefügg.
  Gyakorlatilag szándékán kívül végrehajtott egy 6 éves időutazást.
  De vizsgáljuk meg közelebbről, mi is történt! Történetünk szereplői Misi, Zsanett és Lili. Nem egy szerelmi háromszögről van szó, de majdnem.
  Misi Zsanettet ismerte meg először. Még a gimnáziumban. Misi épp 9.-es volt, a lány két osztállyal följebb járt. Egy iskolai tábor alkalmával, amit a 9.-eseknek rendeztek, néhány felsőbb évesnek el kellett kísérni őket. Így jött a képbe Zsanett is.
  Zsanett már az elején megtetszett Misinek, és ugyan a fiú elvileg nem hitt a „nem a te súlycsoportod” kategóriájában, azért neki már ez a korkülönbség meredek volt. Nem is beszélve arról, hogy úgy tűnt, vonzalom alakult ki Zsanett és Misi egyik osztálytársa, RambóJohnny között. Misi tehát úgy állt hozzá a dologhoz, hogy mindegy, majd elmúlik.
(Ezen a ponton le kell szögeznünk, hogy aki romantikus történetre számít, ne olvassa tovább! Talán bizonyos jelek egy ilyen jellegű történetre utalnak. Most még.)
  Nos tehát, a tábor első napja csendes vágyakozással telt Misi számára. A második napon azonban történt két dolog, amire Misi egyáltalán nem számított, és később annyira nem is örült ezeknek a történéseknek. Az aznapi egyébként izgalmas számháború végeztével (a pirosak győztek, bár nem fölényesen, Misi nem esett ki, de nem is szerzett pontot) ugyanis elveszett Misi pénztárcája az irataival együtt. Ezek után talán érthető, számára nem a legjobb hangulatban telt a nap hátralevő része.
Ennél azonban sokkal izgalmasabb volt az a fejlemény, ami este történt. Zsanett és a segítők között lévő másik lány, Mari, átjöttek a „kicsik” táborába. Dumálni. Ne feledjük, ez nem egy amerikai vagy angol sorozat! A sikamlós részek kimerülnek abban, hogy egy idő után behúzódtak RambóJohnny és Misi közös sátrába. Itt új problémákkal kellett szembesülni. Nevezetesen, hogy RambóJohnny-n és Misin kívül ott volt Zsanett, Mari, és a Marira hajtó, és vele egyre jobb kapcsolatot ápoló Matyi is. Ez volt a logisztikai probléma.
  További problémák Misi galamblelkületéből fakadtak. Mari és Matyi fáztak. Misinek volt egy elfekvő hálózsákja és egy túl jó szíve. A hálózsákot azért nem használta, mert ugyan a konszenzussal kitűzött cél az alvás volt, ő nem hitte, hogy ilyen körülmények között képes lesz erre. Hiszen ott feküdt ő, egyik oldalán Zsanettel, másik oldalán Matyival, alig elférve, és már hálózsákja sem volt. Ki tudna így aludni?
  A helyzetet még tovább súlyosbította, hogy amíg a Matyiék oldalán folyó eseményektől Misi sikeren el tudott vonatkoztatni, a másik oldalon történtektől annál kevésbé. Ő is részese akart lenni a történetnek. Nem édeshármasban gondolkozott, inkább mellékszereplővé akarta tenni RambóJohnny-t, hiszen itt mégsem egy akciófilmről volt szó. Sikerült is annyira belefolynia az eseményekbe, hogy végül ő is megfoghatta Zsanett kezét. Ez a helyzet hatalmas előrelépést jelentett Misinek, ám az öröm nem tartott sokáig. Végül mégis kiesett a pikszisből, és ugyan jelenlétéről egy minimális mértékben tudomást vettek, valójában már csak fizikailag volt ő a középpontban. Valamiért mégis ő kezdett kiszorulni.
  Ezt a fajta többszörös lelki nyomást már nem bírhatta tovább, úgy döntött, lépni kell. Azzal az ürüggyel, hogy kimegy hugyozni, ki is ment. Csak épp nem hugyozni. Amikor már fél órája nem tért vissza, a sátorban maradtaknak is feltűnt, hogy talán mégsem ezért távozott. Bár nem mentek utána megkérdezni, megette-e már őt egy farkas vagy nincs-e hideg este kabát nélkül. Csak tudomásul vették, hogy talán mégsem vizelni ment el. Misi erre az esetre később úgy emlékezett vissza, mint élete egyik igen ostoba döntésére. Itt nem csak arról van szó, hogy fáklyafény mellett melegedni nem annyira hatékony. Inkább arról, hogy Matyit és Marit simán kizavarhatta volna a jó büdös francba. De hát a galamblélek nem így működik.
  Így történt hát, hogy az éjszakát Jani és Barna, Matyi sátortársai sátrában töltötte, akik észrevették a már csak pislákoló fáklyához közel húzódó Misit, és megesett rajta a szívük.
    Ugrás hat évvel későbbre. Misi főiskolás, és szomorkás nosztalgiával emlékszik vissza erre az estére. (A pénztárca egyébként másnapra meglett, valaki megtalálta, és odaadta az osztályfőnöknek.)
Itt ismerkedett meg Lilivel. Jó barátok lettek, Misi pedig egy idő után csöndesen áhítozott utána.
  A furfang egy vidéki házibulin következett be, amit egy főiskolás haver rendezett. Csodák csodájára itt Zsanett és Misi útja újra keresztezte egymást, hiszen, mint az már Misi számára korábban kiderült, a házigazda igen jó barátságban volt Zsanett öccsével. Néhány régi emlék felidézése után (persze az ominózus este témáját ügyesen elkerülve), Misi megismerte Zsanett akkori barátját. Zsolti egy ellenszenves állat volt egyébként. Nem csak annak látszott. Látni fogjuk, hogy tényleg az volt.
  A buli egy későbbi szakaszán ugyanis Misi észrevette, hogy Lili már nincs ott. Valamilyen okból aztán a társaság egy jó része kivonult a ház mögötti kis útra (a csoportos részegség miatt nem is volt szükség erős megalapozottságra), ahol megtalálták őt és Zsoltit a sövény mellett.
Ültek és beszéltek.
  Az itt látottak hátterére azonban csak később derült fény, mint ahogy arra is, hogy másnap reggel miért jött le reszketve és holtsápadtan a padlásról Lili. Nem egy pók volt az oka. Viszont választ pont Misinek nem sikerült kicsikarni belőle, ami határozottan rosszul esett neki. Lili tehát rosszul érezte magát. Misi rosszul érezte magát. Zsanett nem érezte rosszul magát, pedig kellett volna.
  Kb. egy évvel később derült ki Misi számára, mi is történt. Lili és Zsolti kimentek a ház mögé sétálni. Mikor már egy ideje beszélgettek, Zsolti fejében, fogalmazzunk úgy, bűnös szándékok kezdtek megfogalmazódni. Ezt kommunikálta Lili felé is, aki nem értett egyet. Zsolti egyre erőszakosabb lett és ugyan végül nem fajult tettlegességig a dolog, az élmény Lili számára így is elég megrázó volt. Így derült ki Misi számára (amikor ezt pár hónappal később újra végiggondolta), hogy többszörösen vágta őt pofán az élet ebben az esetben.
1.    Szíve vágya, Lili elment sétálni egy másik sráccal.
2.    Pedig ez a srác egy régebben neki tetsző lány barátja volt ekkor (aki éppen édesdeden aludt ezekben a pillanatokban). Ez így egyszerre két pontot ér.
4.    Misi annak ellenére, hogy viszonyát Lilivel bizalmasnak érezte, csak jóval később tudta meg, mi történt.
Nevezhetjük tehát Misit önzőnek, de azért az egyértelmű, hogy az események középpontjában mégiscsak ő helyeződött el, bár neki erről hónapokig fogalma sem volt.