Az önigazolás napja

Bármilyen hasonlóság létező személyekhez csak a véletlen műve lehet.
A narrátor személye nem azonos az íróéval. 

A legjobb dolgokat általában valami igen rossz követi. A legjobb szex után például… Na, jó a szex kivétel, itt is kiderülhet persze egy nem kívánt terhesség vagy egy jó kis nemi betegség, de ez, valljuk be, nem olyan gyakori. De a legjobb rejszolás. Na, azután még mindig kiderülhet, hogy nemzőképtelen vagy. (Itt jön be egyébként az univerzális rejsz fogalma, ahol is a cselekvés célja nem csak az örömszerzés saját magunknak, hanem orvosi vizsgálat is szintén saját magunknak, ráadásul mindezt annak érdekében, hogy segítsünk annak, akinek nem lehet gyereke a hagyományos módon. Persze esetünkben nyilván nem ez a helyzet, mert kiderült, hogy emberünk is hasonló helyzetbe került. Kár érte.) Persze ez még akár jó is lehet, nem a mi lelkünkön fog száradni a túlnépesedés legalább, de mégis, a büszkeségnek azért ez nem tesz jót.
A legjobb részegség után mindig iszonyú másnaposság jön, és még arra is ráébredhetsz, hogy józanul nem is olyan vicces az élet. A legjobb szívás után pedig szintén lehangolt leszel.
Na de mire is megy ki most a játék? Az önigazolásról lesz szó. Amivel meg tudjuk indokolni, hogy miért szívtunk, miért rúgtunk be,miért nem mondtuk meg a rendőrnek, hogy egy sör azért volt, miért feküdtünk le a barátunk nőjével és miért hazudtuk utána azt a barátnak, hogy a lányt szinte testvérként szeretjük (ahol még az a jobbik eset, ha ez tényleg hazugság). Az önigazolás napján mindent szabad, nincsenek játékszabályok, amik voltak eltűntek. Ezek azok a pillanatok, amikért érdemes élni. Az utána levők pedig, amikor végiggondolod, hogy lehet, hogy az örök élet nem is lenne olyan jó buli.
Az önigazolás napján látod a legnagyobb hősnek azt a személyt, aki sokszor te magad is lenni akarsz. Az önigazolás napján simán felrúgod Magyarország Legunalmasabb Polgári Osztályú Emberét, aki vontatottan és idegesítő hangon beszél előtted a sorban, valószínűleg éppen arról, hogy mi lesz aznap a tévében. Az önigazolásban az a legjobb, hogy semmi rosszat nem csináltál, sőt, ott se voltál soha, és ezért nem is kell bocsánatot kérned. De néha azért érdemes…

"A mozgókép ROSSZ!"

Eszembe jutott, hogy vannak azok a gimis vagy általános iskolai tanárok, akik megpróbálják beléd nevelni, hogy a mozgókép ROSSZ, mert mindent készen kapsz, és nem kell gondolkozni, nem úgy, mikor olvasol. És ebből egyenesen jön részemről az a következtetés, hogy ez mekkora baromság és általánosítás, az ilyen emberek biztos kevés filmet ismerhetnek. Meg a tömegkultúráról is elmond valamit, amikor úgy eláraszt a szar mindent, hogy több tanár is azt hiszi, hogy ezek vannak, azt csá. Most már persze van média óra, ahol megmutatják, hogy léteznek értelmes jó filmek is, de én konkrétan emlékszem ilyen leckékre, amikor erről beszélt valamelyikük. Általában persze a TV-vel kapcsolatban, amit felőlem tényleg mindenki annyit szid, amennyit akar, de ott is mindig kilyukadtunk a filmekhez, mert nem az volt a mondás, hogy „Ne nézz valóságshow-t, mert hülye leszel, mint Alekosz és Mónika nemlétező szerelemgyereke”, hanem hogy a filmek nem adják meg azt, amit egy könyv. Olvasni jó dolog, én is nagyon szeretek, de ez így nem igaz.
Nem akarok ezzel üzenni senkinek, még mielőtt azt hinné valaki. Ez csak úgy szöget ütött a fejembe hirtelen.

A fiatalember kalandjai, 3. rész - "...mindig csak a baj van."

A most következő történet szereplői kitalált alakok. Bármilyen hasonlóság létező személyekhez csak a véletlen műve lehet.
A narrátor személye nem azonos az íróéval. 

Ez a rész kicsit erősebben kapcsolódik az 1. részhez, mint a 2., szóval mélységes tisztelettel (ahogy csak tőlem megszokhattátok) ajánlanám elolvasásra ennek elkezdése előtt. Nyilván semmi nem feltétel, de azért jobban át fog jönni akkor ez is. Van pár konkrét utalás is, szóval, ha csak szimplán nem emlékszel, akkor is melegen ajánlom.

A fiatalember belekortyolt a teájába. Feketetea. Earl Grey. Csak egyszerűen. Sok cukorral (persze ez viszonyítás kérdése, egyesek szerint bármennyi sok, de ez még maga a fiatalember szerint is sok lehet. Egyesek: a borszakértők teaivó ekvivalensei, akik úgy gondolják, csak ők értékelik igazán a teát; vagy akik csak szimplán nem szeretik édesen.). Esetleg egy kevés tejjel. Nem azért, mert angol lett volna (nem volt az, legalábbis most még biztos nem). Egyszerűen a teát preferálta a kávé és tea közti hol erre, hol arra mozduló végeláthatatlan küzdelemben. Mondhatni, elkötelezett teadrukker volt.
Eltűnődött a Férfiösztön szavain.
- Talán igaza van. Egy idő után elérsz arra a szintre (a szó nem alá- vagy fölérendelő értelmében), amikor már nem érdekel a tökéletesség és az érzelmek között se teszel jelentős különbséget. Egyszerű szexuális vonzalom és minden-nap-minden-percében(vagy órájában, azért az is sok)-észbe-jutás, egyre megy. Melyiknél van több esélyed? Melyik jár kevesebb rizikóval?
Azt  gondolhatjuk, ez a hozzáállás egyszerűsítheti a problémát. De a fiatalember életében az elvártnál jóval kevesebb olyan dolog volt, ami egyszerűsített volna bármit is. Tudni vélte, hogy az a baj a mai társadalommal, hogy még mindig sokan szeretik a Tankcsapdát, de még ebben se volt biztos, tenni meg úgysem tudott ellene. Tehát a fentebb említett hozzáállás is inkább csak más irányba bonyolította a dolgokat. Ezen a ponton talán már kijelenthetjük, hogy a fiatalember egy érzelmi lúzer volt.
Az ebben az esetben felmerülő problémák tehát (amikkel már találkozott a fiatalember, és akkor még nem is szóltunk azokról, amikkel nem) a következők.
Szerelemfüggőség. Vagy valami olyasmi. Egy kis vonzódásból mindenképp ki akar hozni valamit, ha erősebbre méltó célszemélyt nem talál. Amikor a kapu közelébe ér (nem, nem nemi értelemben, még nem), még csak nem is a kapuba, csak a közelébe, kétségbeesik. Az ő feléről hatalmasnak tűnő befektetett energiát hagyja kárba veszni amiatt, mert rájött, a metrón az összes csaj jobban tetszik neki, mint az az egy? Milyen indokkal? Hogy viselkedjen vele ezután, hogy ne bántsa meg?
A fiatalember korábban nem is gondolta volna, hogy a barát-zóna annyira kellemes és meleg hely lehet. Kandallóval, barátságosan (máshogy nem is lehet) sárga falakkal, sonkával, kaláccsal, kolbászkerítéssel, szivárvánnyal és rózsaszín pónik szívének rózsakertjével. Pedig bizonyos nők barát-zónája ebben a helyzetben már ilyennek tűnt. Nem pedig a jól megszokott, már régi kedves ismerősként köszöntött hely csípős levegővel, savmedencékkel és persze minivulkánokkal (nem ám gejzír, minivulkán, lávával). És ne feledjük a kénfelhőket. Mindannyian ismerjük, olyan pokolszerű. Itt-ott azért előbújnak a bárányfelhők (immár nem a kénes fajta), át-átsüt a nap, és foltokban azért zöld a fű.
Választási kényszer. Bizonyos értelemben az előző probléma ellentettje, amiben az az egyik legszórakoztatóbb, hogy a kettő párhuzamosan is fennállhat. Fontos megjegyeznünk, hogy a fiatalembert ez annyira nem szórakoztatja, de szerencsére ő is ismeri az iróniát.
Ebben az esetben több nő is van, feléjük különböző vagy hasonló erősségű vonzási indexszel és nem tud dönteni, melyikbe érdemes energiát fektetni (még mindig nem abban az értelemben, még nem). "Mert egyszerre mindbe nem lehet" - így a fiatalember - "hiszen azzal önmagamat és őket is becsapnám."
Ezzel pedig bizonyos értelemben vissza is érkezünk a kör elejére. 

• Melyik jár kevesebb rizikóval?
• Melyik van közelebb?
• Melyiknél vesz kevesebb időt igénybe?
• Melyiknél tudod ellenőrizni az eredményt?

Ezeknek a szempontoknak az előtérbe kerülése is magyarázhatta azt, hogy a fiatalember udvarlásait szinte testen kívüli élményként élte meg.
De ahogy a barátai mondták: "Én irigyellek téged. A nőkkel mindig csak a baj van." Ők meg csak tudták. Hisz mind boldog párkapcsolatban éltek. Nőkkel.
 

Kertész úr és a kultúra

A most következő történet szereplői kitalált alakok. Bármilyen hasonlóság létező személyekhez csak a véletlen műve lehet.
A narrátor személye nem azonos az íróéval.
A két állítás a korábbi történetekre is igaz.

Kertész úr igen nagy kultúrakedvelő hírében állt.
Sokat olvasott. Olyanokat tudott emiatt, hogy beszarsz! Kedvelt vitatémája volt például az, hogy hol a fenében is van Székesfehérvár valójában. Kertész úr ugyanis (és ezt nem ő találta ki) meg volt arról győződve, hogy nem ott, ahol mi azt hisszük. Vagyis persze, ott van egy Székesfehérvár nevű város, de eredetileg nem is ott volt.
Kertész úr igen kulturált, kultúraszerető ember volt. Persze a buzikat száműzte volna az országból, ha teheti, de sokat járt színházba. Néha még egészen modern, táncos vagy nem táncos darabokat is nézett. Párat még meg is értett. Hiába, Kertész úr nagy kultúrember hírében állt. Csak azok a rohadt homik.
A K.-nak néha még megbocsátotta, hogy az (ha épp olyan volt az alakítása, meg általában amúgy is heterókat játszott), de az A.-nak már nem. (Ezek híres színészek, ha nem tudnátok). De őt mondjuk rajta kívül is sokan utálják. Kertész úr pedig részt vett a kollektív tudat folyamában, hiszen kultúrember volt.
Szerette a néptáncot. Na, most az más kérdés, hogy a salsát szerinte be kellene tiltani, hiszen az egy szar, még Kertész úr szerint is. Ez a mélyről jövő utálat ez iránt a tánc iránt nem tudni, honnan fakadt. Ez már a homályba vész, csakúgy, mint a Gyűrű készítésének története, de az egy teljesen más história.
Kertész úr igen kulturált volt. Szerette Bach-ot, Mozartot és Haydn-t. Meg a Quimby-t is. Tényleg! A Kispált nem, mert az szar, de így látjuk, hogy a tágabb értelemben vett popzenét sem vetette meg és úgy általában a jóféle muzsikát, ahogy az egy kultúremberhez illik. Jó, most tekintsünk el attól, hogy az Operaházat bezáratná, ha tehetné. Most tényleg, arra mi szükség van egyébként is? Csak óbégatnak ott, meg teátrálisan gesztikulálnak hülye színes ruhákban. Persze  a kultúra szeretete megenyhítette Kertész úr szívét! Véleményét később módosította az Operaházzal kapcsolatban. Nem záratná be. Csak megvonna tőle minden támogatást. Mert most tényleg, hol szolgálja az Opera a kultúrát, he?
Kertész úr természetesen nem akart rosszat senkinek. Csak hát szerette a kultúrát. Nagyon kultúrát vót.

Kertész úr szerette és mélységesen tisztelte a női nemet is. Nyíltan és őszintén vallotta, hogy a nőnek a konyhában a helye, de mindig kinyitotta előttük az ajtót (még akkor is, ha a kocsiajtót minden egyes alkalommal becsapják, mint ahogy ez a mai nők szokása) és felsegítette rájuk a kabátot. Ez pedig azért bőven ellensúlyozza véleményét, amivel egyet nem értésüket ennek nyomán el is felejtik nyomban a tisztelt hölgyek.
Ebből is látszik, hogy Kertész úr mennyire cseszettmód művelt volt.

Kisebb változások

Csak egy memo: a történetek elé bekerült a következő kitétel : A most következő történet szereplői kitalált alakok. Bármilyen hasonlóság létező személyekhez csak a véletlen műve lehet.
A narrátor személye nem azonos az íróéval.
Csak a miheztartás végett.

Óh, ha én diktátor lehetnék!

Az jutott eszembe a minap, miközben a tévében véletlenül elkaptam valami református vallási műsort, ahol a lelkész arról beszélt, hogy szar a mértéktelen fogyasztás, és ezért van a sok természeti katasztrófa, meg a mértékletesség egyébként is nagy keresztyén (ő így mondta) erény; szóval azon gondolkoztam el, hogyha jól ki tudnám használni a lehetőségeket és nagyon ambíciózus, meg határozott, meg jó kapcsolatokkal rendelkező ember lennék, simán lehetnék diktátor egy felsőbb jó érdekében. Persze ehhez az is kellene, hogy ne Magyarország fölött uralkodjak, hanem valami nagyobbacska és, ez fontos, jól működő birodalom felett. Szóval a szinte lehetetlenből átfordultunk szinte most már tényleg abszolúte imposszibilisbe (micsoda változás). Bár azért elég ambíciózus már ez is, nem?
Na de miért is lenne erre szükségem ahhoz, hogy diktátor legyek?
Itt most mindjárt látni fogjátok, hogy miért hoztam fel a lelkészcsávót apropóként. Szóval a kulcsszó a születésszabályozás. Mert a legnagyobb probléma a túlnépesedés. Túlnépesedés nélkül kisebb lenne az "ökológiai lábnyom", tehát a környezetszennyezés, a fogyasztás, minden. Éhínség valószínűleg így is lenne, hiszen ha a most rendelkezésre álló élelmiszer valóban igazságosan lenne elosztva (amihez persze az kéne, hogy ne kelljen érte fizetni, amit ugye nehéz megoldani), senkinek, de senkinek nem kellene éheznie. Ehhez a megállapításhoz nem is kell túl műveltnek lenni, ha belegondoltok abba, mennyi kaja maradhat például a boltok polcain hónapról hónapra, amit aztán kidobnak. Azt meg tényszerűen tudjuk, hogy nagyon sokmindent kidobnak, ami még simán ehető. Ezt használják ki azok az arcok, akik kukáznak, de nem azért, mert nincs pénzük, hanem mert vágják, hogy ingyen meg lehet így kajálni. Most nem jut eszembe a mozgalom neve, de tényleg van ilyen. Magyarországon is.
Na de nagyon elkalandoztunk. Tehát a születésszabályozás miatt lennék diktátor. Mert azt is látjuk, hogy a természeti katasztrófákból is kevesebb lenne, ha mi se lennénk olyan sokan. Ezt nem tudom tényként állítani, de azért elég jól hangzik ahhoz, hogy elhiggyem. Meg azért a környezetszennyezésnek is van hozzájuk némi köze ;).
Tehát a születésszabályozás miatt lennék diktátor. Mert hogy és milyen jogon kényszeríthetnéd rá bármelyik faj képviselőjét arra, hogy ne reprodukálódjon? Persze mi emberek ezt könnyű szívvel megcsináljuk, mert azt hisszük, jogunk van hozzá, meg amúgy is, megtehetjük, aminek persze előnye is van, miszerint a meg nem született állat nem is tud éhen halni. De azért az emberi jogok belépésével megnövekszik az aggályok száma. És ez az egy dolog az, ami miatt én nem csak szimplán nemzetvezető, hanem diktátor kéne legyek, hogy egy felsőbb jó nevében születést szabályozzak.