Végre itt a karácsony! Jézus Krisztus születésének évfordulója. Kevesen tudják azonban, hogy Jézus mellett egy fontos szentet is ünnepelünk ezen a napon. December 24.-e ugyanis még Szent Bélának is, a bevásárlóközpontok és cukrászok védőszentjének ünnepe. Azt pedig talán még kevesebben tudják, hogy a hagyomány szerint a Szent Bélához társított tulajdonság az irónia.
Nem csoda hát, hogy ez az ünnep ihlette ezt a remek kis szerzeményt.
Igen, tudom, hogy nem ez az eredeti, de a legtöbb kincset ebben fedezhetjük fel.
Bizony, a földkerekség egyik legironikusabb daláról van szó. Egyrészt eleve ki szervezte ezt az egészet? Igen, Bob Geldof, a híres (háháhá) zenész. Nem csoda, hogy ez után a hírnév után a zenei karrierről átváltott a karitatív tevékenységre, az kevesebb stresszel jár.
Persze ez egy dolog. Na de figyeljük meg magát a dalt és klipet.
Először is a szöveg és a dallam összhangja, amit legjobban a disszonancia szóval jellemezhetnénk. Gyakorlatilag vidáman énekelnek arról, hogy milyen szar az afrikai gyerekeknek karácsonykor. (Persze valójában nem csak karácsonykor szar nekik, de akkor meg még inkább, mert ugye ott még a hó sem esik olyankor.) A kedvenc sorom viszont ez: „Tonight thank God it’s them, instead of you!” Na és ki énekli ezt a részt, na ki? Igen, Öné a másfélmillió forint! Ő az, az afrikai éhezők másik legnagyobb zenészbarátja, akit a változatosság kedvéért valóban ismernek a zenéje miatt is, és régen még szerették is miatta, Bono! Még nagyobb lelkesedéssel tolja, mint az első verzióban, ahol ez a sor szintén egyedül az övé volt. A többiek pedig mosolyogva nézik őt közben és a lányok összesúgnak a háta mögött: „Ez aztán a jótékony férfi!”
Arról nem is beszélve, hogy ez a dal lehetne jó is, ha nem lenne benne az utolsó rész. Az az, amikor a dal végén, kórusban énekli mindenki együtt, hogy „Etesd a világot, kámón!”. Itt pedig karmesterre van szükség! KARMESTERRE! Ez a baj a mai zenésztársadalommal! Hogy a kórust karmester kell, hogy vezényelje! Bezzeg az előző két verzióban nem kellett! Ejnye-bejnye! Az meg milyen szigorúan néz! Itt nincs apelláta.
A klipnek vannak még igen tréfás részei! Figyeljük meg azt a részt, amikor a jó öreg Bob megmutatja a haveroknak a videót! (Sajnos a Youtube-on ezt a hosszú verziót nem találtam meg, de talán van, aki emlékszik, hogy a TV-ben többször is adták azt a fajtát, amiben ez is benne van). Aztán kaján vigyorral figyeli a reakciókat. Ki az, aki mer nem sírni? Ki az, aki nem érzi a bűntudatot és nem érzi magát igen mocskosul? Most ennek van itt az ideje! Azok meg ott állnak vizes palackokkal a kezükben, és nézik, szegény néger kisfiú hogy nem tud inni. Mert különben Sir Paul nem hinné el, hogy Afrikában igenis rosszak az életkörülmények. A Sugababes meg állandóan csak fertezi az erkölcsöket, mit tudnának ők erről?
Említést érdemel persze az is, hogy a kedves zenészek milyen jól érzik magukat a felvétel szüneteiben. Ők már biztos hálát adtak azért, hogy ma éjjel helyettük valaki más.
A dal célja egyébként pénzgyűjtés az afrikai éhezők részére. Meg persze az „Adjunk esélyt Bob Geldofnak a hírnévre!” Alapítványnak. Ugye tudjuk?
Boldog Karácsonyt! Ne felejtsétek el ti is megköszönni!
2011. december 24., szombat
2011. december 23., péntek
Misi és a messzi lányok
Misi szerette az elérhetetlen lányokat. Na nem konkrétan az elérhetetlenséget szerette bennük. Nem is azokról van szó, akik úgymond nem az ő súlycsoportja voltak. Misi nem hitt az ilyesmiben. (Elvben, de gyakorlatban jól megfigyelhető volt, hogy néhány feltűnően szép, okos vagy láthatóan valamivel idősebb, esetleg kicsivel magasabb lánytól azért az átlagosnál jobban megriadt). Pontosan arról beszélünk, hogy Misi notóriusan olyan lányokba szeretett bele, akikkel nem volt lehetőség rendszeresen találkozni. Pedig nem akart távkapcsolatot. Ezekből nem is lett. Mint ahogy más sem.
De mit is értünk az alatt, hogy nem tudott velük rendszeresen találkozni? Ott voltak például a vidéki lányok. (Fontos mellékinformáció ez esetben, hogy Misi fővárosi volt.) Misi valahol azt hallotta, hogy a vidéki lányok igen szolgálatkészek. Ezt ugyan különösebben nem tudta értelmezni, talán azért, mert érvek eredetileg se támasztották alá ezt az állítást, mint ahogy magyarázatul is csak annyit mellékeltek hozzá: „ezek alig várják, hogy kitörhessenek a faluból egy fővárosi gyerek oldalán, meg 20 évesen már nem akarnak önmegvalósítani, teniszezni tanulni, meg ilyenek”. Mivel Misi tanult ember volt és még csak nem is hímsoviniszta, valószínűleg nem ez a beszélgetés vezette arra a már-már életvitelszerű dologra, hogy rendszeresen szeretett bele vidéki lányokba. Nem az agglomerációról van itt szó. Nem-nem, tényleg messzi városokról beszélünk. 100-200 km-ekről van itt szó. Valljuk be, ilyen körülmények között pedig aztán igen nehéz megbeszélni egy tisztességes randit.
De ez még mind semmi. Misi ugyanis néha olyan helyzetbe találta magát, amihez képest az előbbi ideálisnak tűnik. Előfordult vele olyan, hogy választottja nem kevesebb, mint 3000 km-re élt tőle. Igen, ez már külföld, szar ügy. Beláthatjuk, hogy ez a távolság még autóval sem annyira egyszerű. Misi szempontjából persze ez teljesen mindegy volt, hiszen nem volt autója, mint ahogy jogosítványa sem (mert ha nincs autód, kinek kell jogsi, ugye), de ebből láthatjuk, hogy a helyzet mennyire súlyos volt ebben az esetben. Őt nem is látta soha többé, miután kiderült, hogy az esély se annyira sok rá, mint arra, hogy nem fogja.
Mitagadás, Misi szerette az elérhetetlen lányokat.
De mit is értünk az alatt, hogy nem tudott velük rendszeresen találkozni? Ott voltak például a vidéki lányok. (Fontos mellékinformáció ez esetben, hogy Misi fővárosi volt.) Misi valahol azt hallotta, hogy a vidéki lányok igen szolgálatkészek. Ezt ugyan különösebben nem tudta értelmezni, talán azért, mert érvek eredetileg se támasztották alá ezt az állítást, mint ahogy magyarázatul is csak annyit mellékeltek hozzá: „ezek alig várják, hogy kitörhessenek a faluból egy fővárosi gyerek oldalán, meg 20 évesen már nem akarnak önmegvalósítani, teniszezni tanulni, meg ilyenek”. Mivel Misi tanult ember volt és még csak nem is hímsoviniszta, valószínűleg nem ez a beszélgetés vezette arra a már-már életvitelszerű dologra, hogy rendszeresen szeretett bele vidéki lányokba. Nem az agglomerációról van itt szó. Nem-nem, tényleg messzi városokról beszélünk. 100-200 km-ekről van itt szó. Valljuk be, ilyen körülmények között pedig aztán igen nehéz megbeszélni egy tisztességes randit.
De ez még mind semmi. Misi ugyanis néha olyan helyzetbe találta magát, amihez képest az előbbi ideálisnak tűnik. Előfordult vele olyan, hogy választottja nem kevesebb, mint 3000 km-re élt tőle. Igen, ez már külföld, szar ügy. Beláthatjuk, hogy ez a távolság még autóval sem annyira egyszerű. Misi szempontjából persze ez teljesen mindegy volt, hiszen nem volt autója, mint ahogy jogosítványa sem (mert ha nincs autód, kinek kell jogsi, ugye), de ebből láthatjuk, hogy a helyzet mennyire súlyos volt ebben az esetben. Őt nem is látta soha többé, miután kiderült, hogy az esély se annyira sok rá, mint arra, hogy nem fogja.
Mitagadás, Misi szerette az elérhetetlen lányokat.
2011. december 17., szombat
A furfangos balszerencse
Előre szólok, hogy kicsit hosszabb, mint amit eddig meg lehetett szokni errefelé.
Misivel ezúttal furfangosan cseszett ki az élet. Annyira ironikus volt, hogy ő már nem is azért nem röhögött rajta, mert vele történt meg, és mert az eset egy másik résztvevője még jobban beszívta, hanem azért, mert csak később jött rá arra, hogy két balszerencsés esete mennyire összefügg.
Gyakorlatilag szándékán kívül végrehajtott egy 6 éves időutazást.
De vizsgáljuk meg közelebbről, mi is történt! Történetünk szereplői Misi, Zsanett és Lili. Nem egy szerelmi háromszögről van szó, de majdnem.
Misi Zsanettet ismerte meg először. Még a gimnáziumban. Misi épp 9.-es volt, a lány két osztállyal följebb járt. Egy iskolai tábor alkalmával, amit a 9.-eseknek rendeztek, néhány felsőbb évesnek el kellett kísérni őket. Így jött a képbe Zsanett is.
Zsanett már az elején megtetszett Misinek, és ugyan a fiú elvileg nem hitt a „nem a te súlycsoportod” kategóriájában, azért neki már ez a korkülönbség meredek volt. Nem is beszélve arról, hogy úgy tűnt, vonzalom alakult ki Zsanett és Misi egyik osztálytársa, RambóJohnny között. Misi tehát úgy állt hozzá a dologhoz, hogy mindegy, majd elmúlik.
(Ezen a ponton le kell szögeznünk, hogy aki romantikus történetre számít, ne olvassa tovább! Talán bizonyos jelek egy ilyen jellegű történetre utalnak. Most még.)
Nos tehát, a tábor első napja csendes vágyakozással telt Misi számára. A második napon azonban történt két dolog, amire Misi egyáltalán nem számított, és később annyira nem is örült ezeknek a történéseknek. Az aznapi egyébként izgalmas számháború végeztével (a pirosak győztek, bár nem fölényesen, Misi nem esett ki, de nem is szerzett pontot) ugyanis elveszett Misi pénztárcája az irataival együtt. Ezek után talán érthető, számára nem a legjobb hangulatban telt a nap hátralevő része.
Ennél azonban sokkal izgalmasabb volt az a fejlemény, ami este történt. Zsanett és a segítők között lévő másik lány, Mari, átjöttek a „kicsik” táborába. Dumálni. Ne feledjük, ez nem egy amerikai vagy angol sorozat! A sikamlós részek kimerülnek abban, hogy egy idő után behúzódtak RambóJohnny és Misi közös sátrába. Itt új problémákkal kellett szembesülni. Nevezetesen, hogy RambóJohnny-n és Misin kívül ott volt Zsanett, Mari, és a Marira hajtó, és vele egyre jobb kapcsolatot ápoló Matyi is. Ez volt a logisztikai probléma.
További problémák Misi galamblelkületéből fakadtak. Mari és Matyi fáztak. Misinek volt egy elfekvő hálózsákja és egy túl jó szíve. A hálózsákot azért nem használta, mert ugyan a konszenzussal kitűzött cél az alvás volt, ő nem hitte, hogy ilyen körülmények között képes lesz erre. Hiszen ott feküdt ő, egyik oldalán Zsanettel, másik oldalán Matyival, alig elférve, és már hálózsákja sem volt. Ki tudna így aludni?
A helyzetet még tovább súlyosbította, hogy amíg a Matyiék oldalán folyó eseményektől Misi sikeren el tudott vonatkoztatni, a másik oldalon történtektől annál kevésbé. Ő is részese akart lenni a történetnek. Nem édeshármasban gondolkozott, inkább mellékszereplővé akarta tenni RambóJohnny-t, hiszen itt mégsem egy akciófilmről volt szó. Sikerült is annyira belefolynia az eseményekbe, hogy végül ő is megfoghatta Zsanett kezét. Ez a helyzet hatalmas előrelépést jelentett Misinek, ám az öröm nem tartott sokáig. Végül mégis kiesett a pikszisből, és ugyan jelenlétéről egy minimális mértékben tudomást vettek, valójában már csak fizikailag volt ő a középpontban. Valamiért mégis ő kezdett kiszorulni.
Ezt a fajta többszörös lelki nyomást már nem bírhatta tovább, úgy döntött, lépni kell. Azzal az ürüggyel, hogy kimegy hugyozni, ki is ment. Csak épp nem hugyozni. Amikor már fél órája nem tért vissza, a sátorban maradtaknak is feltűnt, hogy talán mégsem ezért távozott. Bár nem mentek utána megkérdezni, megette-e már őt egy farkas vagy nincs-e hideg este kabát nélkül. Csak tudomásul vették, hogy talán mégsem vizelni ment el. Misi erre az esetre később úgy emlékezett vissza, mint élete egyik igen ostoba döntésére. Itt nem csak arról van szó, hogy fáklyafény mellett melegedni nem annyira hatékony. Inkább arról, hogy Matyit és Marit simán kizavarhatta volna a jó büdös francba. De hát a galamblélek nem így működik.
Így történt hát, hogy az éjszakát Jani és Barna, Matyi sátortársai sátrában töltötte, akik észrevették a már csak pislákoló fáklyához közel húzódó Misit, és megesett rajta a szívük.
Ugrás hat évvel későbbre. Misi főiskolás, és szomorkás nosztalgiával emlékszik vissza erre az estére. (A pénztárca egyébként másnapra meglett, valaki megtalálta, és odaadta az osztályfőnöknek.)
Itt ismerkedett meg Lilivel. Jó barátok lettek, Misi pedig egy idő után csöndesen áhítozott utána.
A furfang egy vidéki házibulin következett be, amit egy főiskolás haver rendezett. Csodák csodájára itt Zsanett és Misi útja újra keresztezte egymást, hiszen, mint az már Misi számára korábban kiderült, a házigazda igen jó barátságban volt Zsanett öccsével. Néhány régi emlék felidézése után (persze az ominózus este témáját ügyesen elkerülve), Misi megismerte Zsanett akkori barátját. Zsolti egy ellenszenves állat volt egyébként. Nem csak annak látszott. Látni fogjuk, hogy tényleg az volt.
A buli egy későbbi szakaszán ugyanis Misi észrevette, hogy Lili már nincs ott. Valamilyen okból aztán a társaság egy jó része kivonult a ház mögötti kis útra (a csoportos részegség miatt nem is volt szükség erős megalapozottságra), ahol megtalálták őt és Zsoltit a sövény mellett.
Ültek és beszéltek.
Az itt látottak hátterére azonban csak később derült fény, mint ahogy arra is, hogy másnap reggel miért jött le reszketve és holtsápadtan a padlásról Lili. Nem egy pók volt az oka. Viszont választ pont Misinek nem sikerült kicsikarni belőle, ami határozottan rosszul esett neki. Lili tehát rosszul érezte magát. Misi rosszul érezte magát. Zsanett nem érezte rosszul magát, pedig kellett volna.
Kb. egy évvel később derült ki Misi számára, mi is történt. Lili és Zsolti kimentek a ház mögé sétálni. Mikor már egy ideje beszélgettek, Zsolti fejében, fogalmazzunk úgy, bűnös szándékok kezdtek megfogalmazódni. Ezt kommunikálta Lili felé is, aki nem értett egyet. Zsolti egyre erőszakosabb lett és ugyan végül nem fajult tettlegességig a dolog, az élmény Lili számára így is elég megrázó volt. Így derült ki Misi számára (amikor ezt pár hónappal később újra végiggondolta), hogy többszörösen vágta őt pofán az élet ebben az esetben.
1. Szíve vágya, Lili elment sétálni egy másik sráccal.
2. Pedig ez a srác egy régebben neki tetsző lány barátja volt ekkor (aki éppen édesdeden aludt ezekben a pillanatokban). Ez így egyszerre két pontot ér.
4. Misi annak ellenére, hogy viszonyát Lilivel bizalmasnak érezte, csak jóval később tudta meg, mi történt.
Nevezhetjük tehát Misit önzőnek, de azért az egyértelmű, hogy az események középpontjában mégiscsak ő helyeződött el, bár neki erről hónapokig fogalma sem volt.
Misivel ezúttal furfangosan cseszett ki az élet. Annyira ironikus volt, hogy ő már nem is azért nem röhögött rajta, mert vele történt meg, és mert az eset egy másik résztvevője még jobban beszívta, hanem azért, mert csak később jött rá arra, hogy két balszerencsés esete mennyire összefügg.
Gyakorlatilag szándékán kívül végrehajtott egy 6 éves időutazást.
De vizsgáljuk meg közelebbről, mi is történt! Történetünk szereplői Misi, Zsanett és Lili. Nem egy szerelmi háromszögről van szó, de majdnem.
Misi Zsanettet ismerte meg először. Még a gimnáziumban. Misi épp 9.-es volt, a lány két osztállyal följebb járt. Egy iskolai tábor alkalmával, amit a 9.-eseknek rendeztek, néhány felsőbb évesnek el kellett kísérni őket. Így jött a képbe Zsanett is.
Zsanett már az elején megtetszett Misinek, és ugyan a fiú elvileg nem hitt a „nem a te súlycsoportod” kategóriájában, azért neki már ez a korkülönbség meredek volt. Nem is beszélve arról, hogy úgy tűnt, vonzalom alakult ki Zsanett és Misi egyik osztálytársa, RambóJohnny között. Misi tehát úgy állt hozzá a dologhoz, hogy mindegy, majd elmúlik.
(Ezen a ponton le kell szögeznünk, hogy aki romantikus történetre számít, ne olvassa tovább! Talán bizonyos jelek egy ilyen jellegű történetre utalnak. Most még.)
Nos tehát, a tábor első napja csendes vágyakozással telt Misi számára. A második napon azonban történt két dolog, amire Misi egyáltalán nem számított, és később annyira nem is örült ezeknek a történéseknek. Az aznapi egyébként izgalmas számháború végeztével (a pirosak győztek, bár nem fölényesen, Misi nem esett ki, de nem is szerzett pontot) ugyanis elveszett Misi pénztárcája az irataival együtt. Ezek után talán érthető, számára nem a legjobb hangulatban telt a nap hátralevő része.
Ennél azonban sokkal izgalmasabb volt az a fejlemény, ami este történt. Zsanett és a segítők között lévő másik lány, Mari, átjöttek a „kicsik” táborába. Dumálni. Ne feledjük, ez nem egy amerikai vagy angol sorozat! A sikamlós részek kimerülnek abban, hogy egy idő után behúzódtak RambóJohnny és Misi közös sátrába. Itt új problémákkal kellett szembesülni. Nevezetesen, hogy RambóJohnny-n és Misin kívül ott volt Zsanett, Mari, és a Marira hajtó, és vele egyre jobb kapcsolatot ápoló Matyi is. Ez volt a logisztikai probléma.
További problémák Misi galamblelkületéből fakadtak. Mari és Matyi fáztak. Misinek volt egy elfekvő hálózsákja és egy túl jó szíve. A hálózsákot azért nem használta, mert ugyan a konszenzussal kitűzött cél az alvás volt, ő nem hitte, hogy ilyen körülmények között képes lesz erre. Hiszen ott feküdt ő, egyik oldalán Zsanettel, másik oldalán Matyival, alig elférve, és már hálózsákja sem volt. Ki tudna így aludni?
A helyzetet még tovább súlyosbította, hogy amíg a Matyiék oldalán folyó eseményektől Misi sikeren el tudott vonatkoztatni, a másik oldalon történtektől annál kevésbé. Ő is részese akart lenni a történetnek. Nem édeshármasban gondolkozott, inkább mellékszereplővé akarta tenni RambóJohnny-t, hiszen itt mégsem egy akciófilmről volt szó. Sikerült is annyira belefolynia az eseményekbe, hogy végül ő is megfoghatta Zsanett kezét. Ez a helyzet hatalmas előrelépést jelentett Misinek, ám az öröm nem tartott sokáig. Végül mégis kiesett a pikszisből, és ugyan jelenlétéről egy minimális mértékben tudomást vettek, valójában már csak fizikailag volt ő a középpontban. Valamiért mégis ő kezdett kiszorulni.
Ezt a fajta többszörös lelki nyomást már nem bírhatta tovább, úgy döntött, lépni kell. Azzal az ürüggyel, hogy kimegy hugyozni, ki is ment. Csak épp nem hugyozni. Amikor már fél órája nem tért vissza, a sátorban maradtaknak is feltűnt, hogy talán mégsem ezért távozott. Bár nem mentek utána megkérdezni, megette-e már őt egy farkas vagy nincs-e hideg este kabát nélkül. Csak tudomásul vették, hogy talán mégsem vizelni ment el. Misi erre az esetre később úgy emlékezett vissza, mint élete egyik igen ostoba döntésére. Itt nem csak arról van szó, hogy fáklyafény mellett melegedni nem annyira hatékony. Inkább arról, hogy Matyit és Marit simán kizavarhatta volna a jó büdös francba. De hát a galamblélek nem így működik.
Így történt hát, hogy az éjszakát Jani és Barna, Matyi sátortársai sátrában töltötte, akik észrevették a már csak pislákoló fáklyához közel húzódó Misit, és megesett rajta a szívük.
Ugrás hat évvel későbbre. Misi főiskolás, és szomorkás nosztalgiával emlékszik vissza erre az estére. (A pénztárca egyébként másnapra meglett, valaki megtalálta, és odaadta az osztályfőnöknek.)
Itt ismerkedett meg Lilivel. Jó barátok lettek, Misi pedig egy idő után csöndesen áhítozott utána.
A furfang egy vidéki házibulin következett be, amit egy főiskolás haver rendezett. Csodák csodájára itt Zsanett és Misi útja újra keresztezte egymást, hiszen, mint az már Misi számára korábban kiderült, a házigazda igen jó barátságban volt Zsanett öccsével. Néhány régi emlék felidézése után (persze az ominózus este témáját ügyesen elkerülve), Misi megismerte Zsanett akkori barátját. Zsolti egy ellenszenves állat volt egyébként. Nem csak annak látszott. Látni fogjuk, hogy tényleg az volt.
A buli egy későbbi szakaszán ugyanis Misi észrevette, hogy Lili már nincs ott. Valamilyen okból aztán a társaság egy jó része kivonult a ház mögötti kis útra (a csoportos részegség miatt nem is volt szükség erős megalapozottságra), ahol megtalálták őt és Zsoltit a sövény mellett.
Ültek és beszéltek.
Az itt látottak hátterére azonban csak később derült fény, mint ahogy arra is, hogy másnap reggel miért jött le reszketve és holtsápadtan a padlásról Lili. Nem egy pók volt az oka. Viszont választ pont Misinek nem sikerült kicsikarni belőle, ami határozottan rosszul esett neki. Lili tehát rosszul érezte magát. Misi rosszul érezte magát. Zsanett nem érezte rosszul magát, pedig kellett volna.
Kb. egy évvel később derült ki Misi számára, mi is történt. Lili és Zsolti kimentek a ház mögé sétálni. Mikor már egy ideje beszélgettek, Zsolti fejében, fogalmazzunk úgy, bűnös szándékok kezdtek megfogalmazódni. Ezt kommunikálta Lili felé is, aki nem értett egyet. Zsolti egyre erőszakosabb lett és ugyan végül nem fajult tettlegességig a dolog, az élmény Lili számára így is elég megrázó volt. Így derült ki Misi számára (amikor ezt pár hónappal később újra végiggondolta), hogy többszörösen vágta őt pofán az élet ebben az esetben.
1. Szíve vágya, Lili elment sétálni egy másik sráccal.
2. Pedig ez a srác egy régebben neki tetsző lány barátja volt ekkor (aki éppen édesdeden aludt ezekben a pillanatokban). Ez így egyszerre két pontot ér.
4. Misi annak ellenére, hogy viszonyát Lilivel bizalmasnak érezte, csak jóval később tudta meg, mi történt.
Nevezhetjük tehát Misit önzőnek, de azért az egyértelmű, hogy az események középpontjában mégiscsak ő helyeződött el, bár neki erről hónapokig fogalma sem volt.
2011. december 12., hétfő
Rita
Az első történet női főszereplővel!
Ezúton is köszönöm a visszajelzéseket. Azért örülök, hogy nem csak szerintem vicces.
A most következő történet szereplői kitalált alakok. Bármilyen hasonlóság létező személyekhez csak a véletlen műve lehet.
A narrátor személye nem azonos az íróéval.
Rita a tévhitek jeges fogságában vergődött.
Első tévhite az volt, hogy a többi embert érdeklik az ő problémái. Pedig nem!
Nem érdekelte például a Három Vértestvért, akik épp ezen az estén akartak vérszerződést kötni és vérmérgezést szerezni egyikük nagyapjának ócska fanyelű bicskájának segítségével.
Ugyan nem érdekelte őket, mégis tisztelettudóan hallgatták egy ideig szegény Ritát. Sőt, Tomi, az egyikük még gyanúsan különös érdeklődést mutatott egy kicsit később is, mikor érdeklődött, vajon segített-e a kávé. Mármint az a kávé, amire alacsony vérnyomásával együtt hivatkozva pénzt koldult a nő és amit természetesen nem vett meg. Vagy hogy segített-e a csoki? Amit Tomi adott neki és amit nem bontott ki, és nem csak azért nem volt rá képes, mert jobb kezén csak három ujjal rendelkezett.
Tulajdonképpen csokikibontási képességének elvesztését második tévhite tévhit-voltának köszönhette. Nevezetesen azt hitte, tudja, hogy hol van. Azt gondolta, egy kétsíkú világba került, a gonosz boltosok, akik nem engedik, hogy kártyával fizessen és a kedves, melegszívű idegenek között, akik meg akarják őt hallgatni. Pedig csak a mexikói úti villamosmegállóban volt.
Harmadik tévhite az volt, hogy érthetően beszél. Hogyha minden harmadik-negyedik szavát vesszük, akkor ez igaz is. Emiatt talán soha nem is fogunk tiszta képet kapni róla.
Ez az apró error egész nagy szerepet játszott abban, hogy Zoli, aki valójában Sanyi, Zoliként mutatkozott be, nehogy felfedje valódi kilétét, sőt abban is, hogy ugyanő pénzt is adott neki, most először abban a reményben, hogy akkor az illető továbbáll. De ő nem tágított. Zoli, aki Sanyi, tartott is tőle egy idő után, hogy a dolgok a bemutatkozás irányába tartanak, de derekasan helytállt. Őt az érkező villamos mentette meg, mely jellemzően Zoli, aki Sanyi aznap esti szerencséjére nem közlekedett végig. De ez egy másik történet.
Rita negyedik tévhite az volt, hogy tiszta tekintettel néz. Sajnos tekintetét még akkor se nevezhettük volna tisztának, ha ráönt egy flakon hypót és 15 percen át dörzsöli. Még akkor is zavaros volt, mikor szemei éppen nem befelé fordultak. Egyébként figyelemre méltó teljesítményként ismerhetjük el azt, hogy még az ilyen befelé forduló tekinteteknél sem vesztette el teljesen egyensúlyát. Csak ugyannyira dülöngélt, mint addig.
Hiszen ez volt az ötödik tévhit. Az egyensúly megléte. Gondolhatta volna pedig, hogy a sok gyógyszer nem tesz jót. Az orvosai is gondolhatták volna, hogy a szabad levegő nem tesz jót. De ők is tévhitben éltek.
Nem teljesen olyanban, de hasonlóban, mint Rita hatodik tévhite. Rita azt hitte, ugyanis hogy sokat tud. Például pszichológiából megtanulta, hogy ha valaki beszél, gondolatai el-elágaznak. Hogy az emberek előítéleteik alapján ítélnek először. Hogy a bolygókban olyan tények állnak, amikről mi nem is tudunk, és ezt már az amerikaiak is megmondták azzal a furcsa találmánnyal, amit Rita szerint a II. világháborúban fejlesztettek ki, de nem jut eszébe a neve.
Ezeket a dolgokat az ember az egyetem első évében mind megtanulja. Hogy semmitmondóak és értelmetlenek az anyag mondatai? Igen, azok. Hiszen tévhitekről beszélünk ugyebár.
Hetedik tévhit. Rita azt gondolta, a hajléktalanok jól keresnek a koldulással. Tizenötezer forint. Hogy milyen időintervallumban, az nem derül ki, de ennyire gondolt. Rita már régen is irigyelte őket, mikor még szociális munkásként dolgozott no pénzért önkéntesként.
Végül Rita azt hitte, a világ összeesküdött ellene. Anyja elvette a laptopját, a mobilját ellopták és nem tudott újat venni és még azt sem tudta, mennyi idősek a testvérei. Vagy ha igen, gyanús, hogy mind a ketten buktak egyszer vagy kétszer.
Ha jobban meggondoljuk, ez az utolsó nem is volt tévhit.
Ezúton is köszönöm a visszajelzéseket. Azért örülök, hogy nem csak szerintem vicces.
A most következő történet szereplői kitalált alakok. Bármilyen hasonlóság létező személyekhez csak a véletlen műve lehet.
A narrátor személye nem azonos az íróéval.
Rita a tévhitek jeges fogságában vergődött.
Első tévhite az volt, hogy a többi embert érdeklik az ő problémái. Pedig nem!
Nem érdekelte például a Három Vértestvért, akik épp ezen az estén akartak vérszerződést kötni és vérmérgezést szerezni egyikük nagyapjának ócska fanyelű bicskájának segítségével.
Ugyan nem érdekelte őket, mégis tisztelettudóan hallgatták egy ideig szegény Ritát. Sőt, Tomi, az egyikük még gyanúsan különös érdeklődést mutatott egy kicsit később is, mikor érdeklődött, vajon segített-e a kávé. Mármint az a kávé, amire alacsony vérnyomásával együtt hivatkozva pénzt koldult a nő és amit természetesen nem vett meg. Vagy hogy segített-e a csoki? Amit Tomi adott neki és amit nem bontott ki, és nem csak azért nem volt rá képes, mert jobb kezén csak három ujjal rendelkezett.
Tulajdonképpen csokikibontási képességének elvesztését második tévhite tévhit-voltának köszönhette. Nevezetesen azt hitte, tudja, hogy hol van. Azt gondolta, egy kétsíkú világba került, a gonosz boltosok, akik nem engedik, hogy kártyával fizessen és a kedves, melegszívű idegenek között, akik meg akarják őt hallgatni. Pedig csak a mexikói úti villamosmegállóban volt.
Harmadik tévhite az volt, hogy érthetően beszél. Hogyha minden harmadik-negyedik szavát vesszük, akkor ez igaz is. Emiatt talán soha nem is fogunk tiszta képet kapni róla.
Ez az apró error egész nagy szerepet játszott abban, hogy Zoli, aki valójában Sanyi, Zoliként mutatkozott be, nehogy felfedje valódi kilétét, sőt abban is, hogy ugyanő pénzt is adott neki, most először abban a reményben, hogy akkor az illető továbbáll. De ő nem tágított. Zoli, aki Sanyi, tartott is tőle egy idő után, hogy a dolgok a bemutatkozás irányába tartanak, de derekasan helytállt. Őt az érkező villamos mentette meg, mely jellemzően Zoli, aki Sanyi aznap esti szerencséjére nem közlekedett végig. De ez egy másik történet.
Rita negyedik tévhite az volt, hogy tiszta tekintettel néz. Sajnos tekintetét még akkor se nevezhettük volna tisztának, ha ráönt egy flakon hypót és 15 percen át dörzsöli. Még akkor is zavaros volt, mikor szemei éppen nem befelé fordultak. Egyébként figyelemre méltó teljesítményként ismerhetjük el azt, hogy még az ilyen befelé forduló tekinteteknél sem vesztette el teljesen egyensúlyát. Csak ugyannyira dülöngélt, mint addig.
Hiszen ez volt az ötödik tévhit. Az egyensúly megléte. Gondolhatta volna pedig, hogy a sok gyógyszer nem tesz jót. Az orvosai is gondolhatták volna, hogy a szabad levegő nem tesz jót. De ők is tévhitben éltek.
Nem teljesen olyanban, de hasonlóban, mint Rita hatodik tévhite. Rita azt hitte, ugyanis hogy sokat tud. Például pszichológiából megtanulta, hogy ha valaki beszél, gondolatai el-elágaznak. Hogy az emberek előítéleteik alapján ítélnek először. Hogy a bolygókban olyan tények állnak, amikről mi nem is tudunk, és ezt már az amerikaiak is megmondták azzal a furcsa találmánnyal, amit Rita szerint a II. világháborúban fejlesztettek ki, de nem jut eszébe a neve.
Ezeket a dolgokat az ember az egyetem első évében mind megtanulja. Hogy semmitmondóak és értelmetlenek az anyag mondatai? Igen, azok. Hiszen tévhitekről beszélünk ugyebár.
Hetedik tévhit. Rita azt gondolta, a hajléktalanok jól keresnek a koldulással. Tizenötezer forint. Hogy milyen időintervallumban, az nem derül ki, de ennyire gondolt. Rita már régen is irigyelte őket, mikor még szociális munkásként dolgozott no pénzért önkéntesként.
Végül Rita azt hitte, a világ összeesküdött ellene. Anyja elvette a laptopját, a mobilját ellopták és nem tudott újat venni és még azt sem tudta, mennyi idősek a testvérei. Vagy ha igen, gyanús, hogy mind a ketten buktak egyszer vagy kétszer.
Ha jobban meggondoljuk, ez az utolsó nem is volt tévhit.
2011. november 25., péntek
Vers: Úgy szeretnélek...
Megvan rá az okom, hogy ez a vers bizony egy kicsit büszkévé tesz. Jó értelemben.
Van egy dalszövegkezdemény, még zene nélkül, azt alakítottam át ezzé a verssé.
Mivel valaki már kérdezte, miről van szó, ez egy anti-szerelmes vers. A cél az volt, hogy nagyon ne a szerelemről szóljon.:)
Úgy szeretnélek…
Úgy szeretnélek, ha nem lennél,
Imádnálak, ha nem volnál.
Ha kérdezném, merre vagy,
Mondanák, itt sem voltál.
Ha nem lennél, én bírnálak nagyon,
Még meg is csókolnálak talán.
Mert te még a nemlétben is kísértenél engem,
És megint ér duzzad nyakam oldalán.
Ha nem lennél én nagyon szeretnélek,
Ha nem lennél én bírnálak nagyon.
Ó, de ne hidd azt, hogy halálról beszélek,
A nemlétezésről van itt szó, bizony!
Mindent egybevetve az lenne a legjobb,
Ha meg sem születtél volna
Azon a szép, meleg, rothadásszagú
Napon.
Úgy szeretnélek, ha nem léteznél,
Igen, imádnálak, ha nem exisztálnál.
Ha kérdezném, hogy merre talállak,
Ők tudnák, hogy nem is voltál.
Van egy dalszövegkezdemény, még zene nélkül, azt alakítottam át ezzé a verssé.
Mivel valaki már kérdezte, miről van szó, ez egy anti-szerelmes vers. A cél az volt, hogy nagyon ne a szerelemről szóljon.:)
Úgy szeretnélek…
Úgy szeretnélek, ha nem lennél,
Imádnálak, ha nem volnál.
Ha kérdezném, merre vagy,
Mondanák, itt sem voltál.
Ha nem lennél, én bírnálak nagyon,
Még meg is csókolnálak talán.
Mert te még a nemlétben is kísértenél engem,
És megint ér duzzad nyakam oldalán.
Ha nem lennél én nagyon szeretnélek,
Ha nem lennél én bírnálak nagyon.
Ó, de ne hidd azt, hogy halálról beszélek,
A nemlétezésről van itt szó, bizony!
Mindent egybevetve az lenne a legjobb,
Ha meg sem születtél volna
Azon a szép, meleg, rothadásszagú
Napon.
Úgy szeretnélek, ha nem léteznél,
Igen, imádnálak, ha nem exisztálnál.
Ha kérdezném, hogy merre talállak,
Ők tudnák, hogy nem is voltál.
2011. november 8., kedd
A fiatlember kalandjai, 4.rész - A fiatalember és a híresek
A most következő történet szereplői kitalált alakok. Bármilyen hasonlóság létező személyekhez csak a véletlen műve lehet.
A narrátor személye nem azonos az íróéval.
A narrátor személye nem azonos az íróéval.
Amikor megszületünk és még utána pár évig elég kevés vágyunk van. Csak a pillanatnyi szükségleteinkkel vagyunk elfoglalva. Éhes vagyok, szomjas vagyok, álmos vagyok, kakilni kell, pisilni kell, ez a seggfej már megint belehajol az arcomba és ezek sajátos kombinációja.
Aztán egy idő után kialakulnak a vágyak. Ezekkel együtt pedig jó esetben ambíciók is jönnek. Aki kicsit is ambiciózus, az pedig vágyik arra, hogy hagyjon valami maradandó nyomot a világban. Ezt manapság már mindenki eléri, de talán leszögezhetjük, hogy az ökológiai lábnyomhoz viszonylag kevés ambícióra van szükség és sikerélmény se társul hozzá. Ez utóbbi legalábbis mindenképp jó lenne, ha így lenne. Tehát mindenki, aki rendelkezik ilyesmivel, szeretné valamilyen módon belevésni a nevét a világ betonjába. A fiatalember ilyen volt.
Aztán ott vannak azok az emberek, akiknek ez sikerül is. Akiknek elég szerencséjük és tehetségük van ahhoz, hogy egy bizonyos ponttól kezdve egész életükben azzal foglalkozzanak, amivel szeretnének, vagy amivel nem szeretnének, de mégis csak ismertek lesznek tőle, és itt most tekintsünk el a hírhedtségtől. Festők, színészek, zenészek, (politikusok, humanitáriusok). Olvashatsz róluk, hallhatod őket a rádióban, láthatod őket a tévében. A fiatalember nem ilyen volt.
Aztán egy idő után kialakulnak a vágyak. Ezekkel együtt pedig jó esetben ambíciók is jönnek. Aki kicsit is ambiciózus, az pedig vágyik arra, hogy hagyjon valami maradandó nyomot a világban. Ezt manapság már mindenki eléri, de talán leszögezhetjük, hogy az ökológiai lábnyomhoz viszonylag kevés ambícióra van szükség és sikerélmény se társul hozzá. Ez utóbbi legalábbis mindenképp jó lenne, ha így lenne. Tehát mindenki, aki rendelkezik ilyesmivel, szeretné valamilyen módon belevésni a nevét a világ betonjába. A fiatalember ilyen volt.
Aztán ott vannak azok az emberek, akiknek ez sikerül is. Akiknek elég szerencséjük és tehetségük van ahhoz, hogy egy bizonyos ponttól kezdve egész életükben azzal foglalkozzanak, amivel szeretnének, vagy amivel nem szeretnének, de mégis csak ismertek lesznek tőle, és itt most tekintsünk el a hírhedtségtől. Festők, színészek, zenészek, (politikusok, humanitáriusok). Olvashatsz róluk, hallhatod őket a rádióban, láthatod őket a tévében. A fiatalember nem ilyen volt.
Ő volt az örök majdnem híres. Csak éppen nem volt soha rock-újságíró. Viszont eddigi életében is már igen sok embert megismert, aki már akkor is híres volt, vagy később az lett és később semmi oka nem volt arra, hogy emlékezzen a fiatalemberre. A fiatalember élete tehát úgy alakult, hogy egyre többször kiáltott fel ilyen emberekről olvasva, beszélgetve, vagy látva őket plakátokon és a tévében, hogy „Hé, hát én ezzel az arccal együtt jártam iskolába!” , vagy „…erre és erre a tanfolyamra.” Vagy „Ez a csaj három éven keresztül mellettem ült és egyszer majdnem elkaptam.”
Van az a szint, amikor az ember örül annak, hogy sok híres emberrel találkozott, beszélgetett. Mert sokan vágynak erre, azt hiszik, hogy ők érdekesek, néha tényleg azok is, adott esetben még tanulni is lehet tőlük, stb. A fiatalember eljutott arra szintre, amikor már kifejezetten idegesítette ez az élmény. Egyrészt, aki már eleve a színen volt, azzal csak felületesen beszélgetett, aki pedig később került oda, arról nem tudta, hogy oda fog kerülni és ami még ennél is rosszabb, sokszor ezek az emberek olyan pozícióba kerültek, ahova a fiatalember is kerülhetett volna.
Pedig a fiatalember felkészült a sikerre. Még művésznevet is választott magának. Többet is. Igaz, ezeket rajta kívül senki sem ismerte. Sokszor gondolkozott arról, hogy milyen szar lehet a világsztároknak, akiket mindenhova paparazzók követnek és még a wc-n is fotózzák őket, és néha kifejezetten félt attól a helyzettől, hogy egyszer majd neki is bugyi nélkül kell kiszállnia limuzinokból vagy szexvideót kell készítenie.
Tudta tehát, hogy kevés fájdalmasabb érzés van annál, mint amikor rájön az ember, hogy ő is lehetne, de a feltételes módnak meg kell maradnia. Azonban ilyenkor sokszor eszébe jutottak ezek a félelmei, elmosolyodott magában és azt gondolta, „Háhá! Hülye balekok, jól beszopták! Úgy kell nekik.”
2011. november 6., vasárnap
Ami alacsony
Megnevezni nem kívánt okokból (annyit elárulhatok, hogy nem egészségügyi) úgy döntöttem, felülvizsgálok pár dolgot magamban, nem árt tudni az ilyesmit.
A következő eredményekre jutottam:
· a koleszterinszintem ALACSONY
· a hemoglobinszintem ALACSONY
· a vérnyomásom NEM ALACSONY
· a kreativitásom NINCS ALACSONY SZINTEN
· a hitetlenkedésem NEM ALACSONY SZINTRE jutott
Én SEM vagyok kimondottan ALACSONY és ez az, amiről megoszlanak a vélemények. Meg arról is, hogy ez milyen mértékben hátrány.
2011. október 25., kedd
Az önigazolás napja
Bármilyen hasonlóság létező személyekhez csak a véletlen műve lehet.
A narrátor személye nem azonos az íróéval.
A narrátor személye nem azonos az íróéval.
A legjobb dolgokat általában valami igen rossz követi. A legjobb szex után például… Na, jó a szex kivétel, itt is kiderülhet persze egy nem kívánt terhesség vagy egy jó kis nemi betegség, de ez, valljuk be, nem olyan gyakori. De a legjobb rejszolás. Na, azután még mindig kiderülhet, hogy nemzőképtelen vagy. (Itt jön be egyébként az univerzális rejsz fogalma, ahol is a cselekvés célja nem csak az örömszerzés saját magunknak, hanem orvosi vizsgálat is szintén saját magunknak, ráadásul mindezt annak érdekében, hogy segítsünk annak, akinek nem lehet gyereke a hagyományos módon. Persze esetünkben nyilván nem ez a helyzet, mert kiderült, hogy emberünk is hasonló helyzetbe került. Kár érte.) Persze ez még akár jó is lehet, nem a mi lelkünkön fog száradni a túlnépesedés legalább, de mégis, a büszkeségnek azért ez nem tesz jót.
A legjobb részegség után mindig iszonyú másnaposság jön, és még arra is ráébredhetsz, hogy józanul nem is olyan vicces az élet. A legjobb szívás után pedig szintén lehangolt leszel.
Na de mire is megy ki most a játék? Az önigazolásról lesz szó. Amivel meg tudjuk indokolni, hogy miért szívtunk, miért rúgtunk be,miért nem mondtuk meg a rendőrnek, hogy egy sör azért volt, miért feküdtünk le a barátunk nőjével és miért hazudtuk utána azt a barátnak, hogy a lányt szinte testvérként szeretjük (ahol még az a jobbik eset, ha ez tényleg hazugság). Az önigazolás napján mindent szabad, nincsenek játékszabályok, amik voltak eltűntek. Ezek azok a pillanatok, amikért érdemes élni. Az utána levők pedig, amikor végiggondolod, hogy lehet, hogy az örök élet nem is lenne olyan jó buli.
Az önigazolás napján látod a legnagyobb hősnek azt a személyt, aki sokszor te magad is lenni akarsz. Az önigazolás napján simán felrúgod Magyarország Legunalmasabb Polgári Osztályú Emberét, aki vontatottan és idegesítő hangon beszél előtted a sorban, valószínűleg éppen arról, hogy mi lesz aznap a tévében. Az önigazolásban az a legjobb, hogy semmi rosszat nem csináltál, sőt, ott se voltál soha, és ezért nem is kell bocsánatot kérned. De néha azért érdemes…
A legjobb részegség után mindig iszonyú másnaposság jön, és még arra is ráébredhetsz, hogy józanul nem is olyan vicces az élet. A legjobb szívás után pedig szintén lehangolt leszel.
Na de mire is megy ki most a játék? Az önigazolásról lesz szó. Amivel meg tudjuk indokolni, hogy miért szívtunk, miért rúgtunk be,miért nem mondtuk meg a rendőrnek, hogy egy sör azért volt, miért feküdtünk le a barátunk nőjével és miért hazudtuk utána azt a barátnak, hogy a lányt szinte testvérként szeretjük (ahol még az a jobbik eset, ha ez tényleg hazugság). Az önigazolás napján mindent szabad, nincsenek játékszabályok, amik voltak eltűntek. Ezek azok a pillanatok, amikért érdemes élni. Az utána levők pedig, amikor végiggondolod, hogy lehet, hogy az örök élet nem is lenne olyan jó buli.
Az önigazolás napján látod a legnagyobb hősnek azt a személyt, aki sokszor te magad is lenni akarsz. Az önigazolás napján simán felrúgod Magyarország Legunalmasabb Polgári Osztályú Emberét, aki vontatottan és idegesítő hangon beszél előtted a sorban, valószínűleg éppen arról, hogy mi lesz aznap a tévében. Az önigazolásban az a legjobb, hogy semmi rosszat nem csináltál, sőt, ott se voltál soha, és ezért nem is kell bocsánatot kérned. De néha azért érdemes…
2011. október 23., vasárnap
"A mozgókép ROSSZ!"
Eszembe jutott, hogy vannak azok a gimis vagy általános iskolai tanárok, akik megpróbálják beléd nevelni, hogy a mozgókép ROSSZ, mert mindent készen kapsz, és nem kell gondolkozni, nem úgy, mikor olvasol. És ebből egyenesen jön részemről az a következtetés, hogy ez mekkora baromság és általánosítás, az ilyen emberek biztos kevés filmet ismerhetnek. Meg a tömegkultúráról is elmond valamit, amikor úgy eláraszt a szar mindent, hogy több tanár is azt hiszi, hogy ezek vannak, azt csá. Most már persze van média óra, ahol megmutatják, hogy léteznek értelmes jó filmek is, de én konkrétan emlékszem ilyen leckékre, amikor erről beszélt valamelyikük. Általában persze a TV-vel kapcsolatban, amit felőlem tényleg mindenki annyit szid, amennyit akar, de ott is mindig kilyukadtunk a filmekhez, mert nem az volt a mondás, hogy „Ne nézz valóságshow-t, mert hülye leszel, mint Alekosz és Mónika nemlétező szerelemgyereke”, hanem hogy a filmek nem adják meg azt, amit egy könyv. Olvasni jó dolog, én is nagyon szeretek, de ez így nem igaz.
Nem akarok ezzel üzenni senkinek, még mielőtt azt hinné valaki. Ez csak úgy szöget ütött a fejembe hirtelen.
Nem akarok ezzel üzenni senkinek, még mielőtt azt hinné valaki. Ez csak úgy szöget ütött a fejembe hirtelen.
2011. október 20., csütörtök
A fiatalember kalandjai, 3. rész - "...mindig csak a baj van."
A most következő történet szereplői kitalált alakok. Bármilyen hasonlóság létező személyekhez csak a véletlen műve lehet.
A narrátor személye nem azonos az íróéval.
Ez a rész kicsit erősebben kapcsolódik az 1. részhez, mint a 2., szóval mélységes tisztelettel (ahogy csak tőlem megszokhattátok) ajánlanám elolvasásra ennek elkezdése előtt. Nyilván semmi nem feltétel, de azért jobban át fog jönni akkor ez is. Van pár konkrét utalás is, szóval, ha csak szimplán nem emlékszel, akkor is melegen ajánlom.
A fiatalember belekortyolt a teájába. Feketetea. Earl Grey. Csak egyszerűen. Sok cukorral (persze ez viszonyítás kérdése, egyesek szerint bármennyi sok, de ez még maga a fiatalember szerint is sok lehet. Egyesek: a borszakértők teaivó ekvivalensei, akik úgy gondolják, csak ők értékelik igazán a teát; vagy akik csak szimplán nem szeretik édesen.). Esetleg egy kevés tejjel. Nem azért, mert angol lett volna (nem volt az, legalábbis most még biztos nem). Egyszerűen a teát preferálta a kávé és tea közti hol erre, hol arra mozduló végeláthatatlan küzdelemben. Mondhatni, elkötelezett teadrukker volt.
Eltűnődött a Férfiösztön szavain.
- Talán igaza van. Egy idő után elérsz arra a szintre (a szó nem alá- vagy fölérendelő értelmében), amikor már nem érdekel a tökéletesség és az érzelmek között se teszel jelentős különbséget. Egyszerű szexuális vonzalom és minden-nap-minden-percében(vagy órájában, azért az is sok)-észbe-jutás, egyre megy. Melyiknél van több esélyed? Melyik jár kevesebb rizikóval?
Azt gondolhatjuk, ez a hozzáállás egyszerűsítheti a problémát. De a fiatalember életében az elvártnál jóval kevesebb olyan dolog volt, ami egyszerűsített volna bármit is. Tudni vélte, hogy az a baj a mai társadalommal, hogy még mindig sokan szeretik a Tankcsapdát, de még ebben se volt biztos, tenni meg úgysem tudott ellene. Tehát a fentebb említett hozzáállás is inkább csak más irányba bonyolította a dolgokat. Ezen a ponton talán már kijelenthetjük, hogy a fiatalember egy érzelmi lúzer volt.
Az ebben az esetben felmerülő problémák tehát (amikkel már találkozott a fiatalember, és akkor még nem is szóltunk azokról, amikkel nem) a következők.
Szerelemfüggőség. Vagy valami olyasmi. Egy kis vonzódásból mindenképp ki akar hozni valamit, ha erősebbre méltó célszemélyt nem talál. Amikor a kapu közelébe ér (nem, nem nemi értelemben, még nem), még csak nem is a kapuba, csak a közelébe, kétségbeesik. Az ő feléről hatalmasnak tűnő befektetett energiát hagyja kárba veszni amiatt, mert rájött, a metrón az összes csaj jobban tetszik neki, mint az az egy? Milyen indokkal? Hogy viselkedjen vele ezután, hogy ne bántsa meg?
A fiatalember korábban nem is gondolta volna, hogy a barát-zóna annyira kellemes és meleg hely lehet. Kandallóval, barátságosan (máshogy nem is lehet) sárga falakkal, sonkával, kaláccsal, kolbászkerítéssel, szivárvánnyal és rózsaszín pónik szívének rózsakertjével. Pedig bizonyos nők barát-zónája ebben a helyzetben már ilyennek tűnt. Nem pedig a jól megszokott, már régi kedves ismerősként köszöntött hely csípős levegővel, savmedencékkel és persze minivulkánokkal (nem ám gejzír, minivulkán, lávával). És ne feledjük a kénfelhőket. Mindannyian ismerjük, olyan pokolszerű. Itt-ott azért előbújnak a bárányfelhők (immár nem a kénes fajta), át-átsüt a nap, és foltokban azért zöld a fű.
Választási kényszer. Bizonyos értelemben az előző probléma ellentettje, amiben az az egyik legszórakoztatóbb, hogy a kettő párhuzamosan is fennállhat. Fontos megjegyeznünk, hogy a fiatalembert ez annyira nem szórakoztatja, de szerencsére ő is ismeri az iróniát.
Ebben az esetben több nő is van, feléjük különböző vagy hasonló erősségű vonzási indexszel és nem tud dönteni, melyikbe érdemes energiát fektetni (még mindig nem abban az értelemben, még nem). "Mert egyszerre mindbe nem lehet" - így a fiatalember - "hiszen azzal önmagamat és őket is becsapnám."
Ezzel pedig bizonyos értelemben vissza is érkezünk a kör elejére.
De ahogy a barátai mondták: "Én irigyellek téged. A nőkkel mindig csak a baj van." Ők meg csak tudták. Hisz mind boldog párkapcsolatban éltek. Nőkkel.
A narrátor személye nem azonos az íróéval.
Ez a rész kicsit erősebben kapcsolódik az 1. részhez, mint a 2., szóval mélységes tisztelettel (ahogy csak tőlem megszokhattátok) ajánlanám elolvasásra ennek elkezdése előtt. Nyilván semmi nem feltétel, de azért jobban át fog jönni akkor ez is. Van pár konkrét utalás is, szóval, ha csak szimplán nem emlékszel, akkor is melegen ajánlom.
A fiatalember belekortyolt a teájába. Feketetea. Earl Grey. Csak egyszerűen. Sok cukorral (persze ez viszonyítás kérdése, egyesek szerint bármennyi sok, de ez még maga a fiatalember szerint is sok lehet. Egyesek: a borszakértők teaivó ekvivalensei, akik úgy gondolják, csak ők értékelik igazán a teát; vagy akik csak szimplán nem szeretik édesen.). Esetleg egy kevés tejjel. Nem azért, mert angol lett volna (nem volt az, legalábbis most még biztos nem). Egyszerűen a teát preferálta a kávé és tea közti hol erre, hol arra mozduló végeláthatatlan küzdelemben. Mondhatni, elkötelezett teadrukker volt.
Eltűnődött a Férfiösztön szavain.
- Talán igaza van. Egy idő után elérsz arra a szintre (a szó nem alá- vagy fölérendelő értelmében), amikor már nem érdekel a tökéletesség és az érzelmek között se teszel jelentős különbséget. Egyszerű szexuális vonzalom és minden-nap-minden-percében(vagy órájában, azért az is sok)-észbe-jutás, egyre megy. Melyiknél van több esélyed? Melyik jár kevesebb rizikóval?
Azt gondolhatjuk, ez a hozzáállás egyszerűsítheti a problémát. De a fiatalember életében az elvártnál jóval kevesebb olyan dolog volt, ami egyszerűsített volna bármit is. Tudni vélte, hogy az a baj a mai társadalommal, hogy még mindig sokan szeretik a Tankcsapdát, de még ebben se volt biztos, tenni meg úgysem tudott ellene. Tehát a fentebb említett hozzáállás is inkább csak más irányba bonyolította a dolgokat. Ezen a ponton talán már kijelenthetjük, hogy a fiatalember egy érzelmi lúzer volt.
Az ebben az esetben felmerülő problémák tehát (amikkel már találkozott a fiatalember, és akkor még nem is szóltunk azokról, amikkel nem) a következők.
Szerelemfüggőség. Vagy valami olyasmi. Egy kis vonzódásból mindenképp ki akar hozni valamit, ha erősebbre méltó célszemélyt nem talál. Amikor a kapu közelébe ér (nem, nem nemi értelemben, még nem), még csak nem is a kapuba, csak a közelébe, kétségbeesik. Az ő feléről hatalmasnak tűnő befektetett energiát hagyja kárba veszni amiatt, mert rájött, a metrón az összes csaj jobban tetszik neki, mint az az egy? Milyen indokkal? Hogy viselkedjen vele ezután, hogy ne bántsa meg?
A fiatalember korábban nem is gondolta volna, hogy a barát-zóna annyira kellemes és meleg hely lehet. Kandallóval, barátságosan (máshogy nem is lehet) sárga falakkal, sonkával, kaláccsal, kolbászkerítéssel, szivárvánnyal és rózsaszín pónik szívének rózsakertjével. Pedig bizonyos nők barát-zónája ebben a helyzetben már ilyennek tűnt. Nem pedig a jól megszokott, már régi kedves ismerősként köszöntött hely csípős levegővel, savmedencékkel és persze minivulkánokkal (nem ám gejzír, minivulkán, lávával). És ne feledjük a kénfelhőket. Mindannyian ismerjük, olyan pokolszerű. Itt-ott azért előbújnak a bárányfelhők (immár nem a kénes fajta), át-átsüt a nap, és foltokban azért zöld a fű.
Választási kényszer. Bizonyos értelemben az előző probléma ellentettje, amiben az az egyik legszórakoztatóbb, hogy a kettő párhuzamosan is fennállhat. Fontos megjegyeznünk, hogy a fiatalembert ez annyira nem szórakoztatja, de szerencsére ő is ismeri az iróniát.
Ebben az esetben több nő is van, feléjük különböző vagy hasonló erősségű vonzási indexszel és nem tud dönteni, melyikbe érdemes energiát fektetni (még mindig nem abban az értelemben, még nem). "Mert egyszerre mindbe nem lehet" - így a fiatalember - "hiszen azzal önmagamat és őket is becsapnám."
Ezzel pedig bizonyos értelemben vissza is érkezünk a kör elejére.
- Melyik jár kevesebb rizikóval?
- Melyik van közelebb?
- Melyiknél vesz kevesebb időt igénybe?
- Melyiknél tudod ellenőrizni az eredményt?
De ahogy a barátai mondták: "Én irigyellek téged. A nőkkel mindig csak a baj van." Ők meg csak tudták. Hisz mind boldog párkapcsolatban éltek. Nőkkel.
2011. október 4., kedd
Kertész úr és a kultúra
A most következő történet szereplői kitalált alakok. Bármilyen hasonlóság létező személyekhez csak a véletlen műve lehet.
A narrátor személye nem azonos az íróéval.
A két állítás a korábbi történetekre is igaz.
Kertész úr igen nagy kultúrakedvelő hírében állt.
Sokat olvasott. Olyanokat tudott emiatt, hogy beszarsz! Kedvelt vitatémája volt például az, hogy hol a fenében is van Székesfehérvár valójában. Kertész úr ugyanis (és ezt nem ő találta ki) meg volt arról győződve, hogy nem ott, ahol mi azt hisszük. Vagyis persze, ott van egy Székesfehérvár nevű város, de eredetileg nem is ott volt.
Kertész úr igen kulturált, kultúraszerető ember volt. Persze a buzikat száműzte volna az országból, ha teheti, de sokat járt színházba. Néha még egészen modern, táncos vagy nem táncos darabokat is nézett. Párat még meg is értett. Hiába, Kertész úr nagy kultúrember hírében állt. Csak azok a rohadt homik.
A K.-nak néha még megbocsátotta, hogy az (ha épp olyan volt az alakítása, meg általában amúgy is heterókat játszott), de az A.-nak már nem. (Ezek híres színészek, ha nem tudnátok). De őt mondjuk rajta kívül is sokan utálják. Kertész úr pedig részt vett a kollektív tudat folyamában, hiszen kultúrember volt.
Szerette a néptáncot. Na, most az más kérdés, hogy a salsát szerinte be kellene tiltani, hiszen az egy szar, még Kertész úr szerint is. Ez a mélyről jövő utálat ez iránt a tánc iránt nem tudni, honnan fakadt. Ez már a homályba vész, csakúgy, mint a Gyűrű készítésének története, de az egy teljesen más história.
Kertész úr igen kulturált volt. Szerette Bach-ot, Mozartot és Haydn-t. Meg a Quimby-t is. Tényleg! A Kispált nem, mert az szar, de így látjuk, hogy a tágabb értelemben vett popzenét sem vetette meg és úgy általában a jóféle muzsikát, ahogy az egy kultúremberhez illik. Jó, most tekintsünk el attól, hogy az Operaházat bezáratná, ha tehetné. Most tényleg, arra mi szükség van egyébként is? Csak óbégatnak ott, meg teátrálisan gesztikulálnak hülye színes ruhákban. Persze a kultúra szeretete megenyhítette Kertész úr szívét! Véleményét később módosította az Operaházzal kapcsolatban. Nem záratná be. Csak megvonna tőle minden támogatást. Mert most tényleg, hol szolgálja az Opera a kultúrát, he?
Kertész úr természetesen nem akart rosszat senkinek. Csak hát szerette a kultúrát. Nagyon kultúrát vót.
Kertész úr szerette és mélységesen tisztelte a női nemet is. Nyíltan és őszintén vallotta, hogy a nőnek a konyhában a helye, de mindig kinyitotta előttük az ajtót (még akkor is, ha a kocsiajtót minden egyes alkalommal becsapják, mint ahogy ez a mai nők szokása) és felsegítette rájuk a kabátot. Ez pedig azért bőven ellensúlyozza véleményét, amivel egyet nem értésüket ennek nyomán el is felejtik nyomban a tisztelt hölgyek.
Ebből is látszik, hogy Kertész úr mennyire cseszettmód művelt volt.
Kisebb változások
Csak egy memo: a történetek elé bekerült a következő kitétel : A most következő történet szereplői kitalált alakok. Bármilyen hasonlóság létező személyekhez csak a véletlen műve lehet.
A narrátor személye nem azonos az íróéval.
Csak a miheztartás végett.
A narrátor személye nem azonos az íróéval.
Csak a miheztartás végett.
2011. október 3., hétfő
Óh, ha én diktátor lehetnék!
Az jutott eszembe a minap, miközben a tévében véletlenül elkaptam valami református vallási műsort, ahol a lelkész arról beszélt, hogy szar a mértéktelen fogyasztás, és ezért van a sok természeti katasztrófa, meg a mértékletesség egyébként is nagy keresztyén (ő így mondta) erény; szóval azon gondolkoztam el, hogyha jól ki tudnám használni a lehetőségeket és nagyon ambíciózus, meg határozott, meg jó kapcsolatokkal rendelkező ember lennék, simán lehetnék diktátor egy felsőbb jó érdekében. Persze ehhez az is kellene, hogy ne Magyarország fölött uralkodjak, hanem valami nagyobbacska és, ez fontos, jól működő birodalom felett. Szóval a szinte lehetetlenből átfordultunk szinte most már tényleg abszolúte imposszibilisbe (micsoda változás). Bár azért elég ambíciózus már ez is, nem?
Na de miért is lenne erre szükségem ahhoz, hogy diktátor legyek?
Itt most mindjárt látni fogjátok, hogy miért hoztam fel a lelkészcsávót apropóként. Szóval a kulcsszó a születésszabályozás. Mert a legnagyobb probléma a túlnépesedés. Túlnépesedés nélkül kisebb lenne az "ökológiai lábnyom", tehát a környezetszennyezés, a fogyasztás, minden. Éhínség valószínűleg így is lenne, hiszen ha a most rendelkezésre álló élelmiszer valóban igazságosan lenne elosztva (amihez persze az kéne, hogy ne kelljen érte fizetni, amit ugye nehéz megoldani), senkinek, de senkinek nem kellene éheznie. Ehhez a megállapításhoz nem is kell túl műveltnek lenni, ha belegondoltok abba, mennyi kaja maradhat például a boltok polcain hónapról hónapra, amit aztán kidobnak. Azt meg tényszerűen tudjuk, hogy nagyon sokmindent kidobnak, ami még simán ehető. Ezt használják ki azok az arcok, akik kukáznak, de nem azért, mert nincs pénzük, hanem mert vágják, hogy ingyen meg lehet így kajálni. Most nem jut eszembe a mozgalom neve, de tényleg van ilyen. Magyarországon is.
Na de nagyon elkalandoztunk. Tehát a születésszabályozás miatt lennék diktátor. Mert azt is látjuk, hogy a természeti katasztrófákból is kevesebb lenne, ha mi se lennénk olyan sokan. Ezt nem tudom tényként állítani, de azért elég jól hangzik ahhoz, hogy elhiggyem. Meg azért a környezetszennyezésnek is van hozzájuk némi köze ;).
Tehát a születésszabályozás miatt lennék diktátor. Mert hogy és milyen jogon kényszeríthetnéd rá bármelyik faj képviselőjét arra, hogy ne reprodukálódjon? Persze mi emberek ezt könnyű szívvel megcsináljuk, mert azt hisszük, jogunk van hozzá, meg amúgy is, megtehetjük, aminek persze előnye is van, miszerint a meg nem született állat nem is tud éhen halni. De azért az emberi jogok belépésével megnövekszik az aggályok száma. És ez az egy dolog az, ami miatt én nem csak szimplán nemzetvezető, hanem diktátor kéne legyek, hogy egy felsőbb jó nevében születést szabályozzak.
Na de miért is lenne erre szükségem ahhoz, hogy diktátor legyek?
Itt most mindjárt látni fogjátok, hogy miért hoztam fel a lelkészcsávót apropóként. Szóval a kulcsszó a születésszabályozás. Mert a legnagyobb probléma a túlnépesedés. Túlnépesedés nélkül kisebb lenne az "ökológiai lábnyom", tehát a környezetszennyezés, a fogyasztás, minden. Éhínség valószínűleg így is lenne, hiszen ha a most rendelkezésre álló élelmiszer valóban igazságosan lenne elosztva (amihez persze az kéne, hogy ne kelljen érte fizetni, amit ugye nehéz megoldani), senkinek, de senkinek nem kellene éheznie. Ehhez a megállapításhoz nem is kell túl műveltnek lenni, ha belegondoltok abba, mennyi kaja maradhat például a boltok polcain hónapról hónapra, amit aztán kidobnak. Azt meg tényszerűen tudjuk, hogy nagyon sokmindent kidobnak, ami még simán ehető. Ezt használják ki azok az arcok, akik kukáznak, de nem azért, mert nincs pénzük, hanem mert vágják, hogy ingyen meg lehet így kajálni. Most nem jut eszembe a mozgalom neve, de tényleg van ilyen. Magyarországon is.
Na de nagyon elkalandoztunk. Tehát a születésszabályozás miatt lennék diktátor. Mert azt is látjuk, hogy a természeti katasztrófákból is kevesebb lenne, ha mi se lennénk olyan sokan. Ezt nem tudom tényként állítani, de azért elég jól hangzik ahhoz, hogy elhiggyem. Meg azért a környezetszennyezésnek is van hozzájuk némi köze ;).
Tehát a születésszabályozás miatt lennék diktátor. Mert hogy és milyen jogon kényszeríthetnéd rá bármelyik faj képviselőjét arra, hogy ne reprodukálódjon? Persze mi emberek ezt könnyű szívvel megcsináljuk, mert azt hisszük, jogunk van hozzá, meg amúgy is, megtehetjük, aminek persze előnye is van, miszerint a meg nem született állat nem is tud éhen halni. De azért az emberi jogok belépésével megnövekszik az aggályok száma. És ez az egy dolog az, ami miatt én nem csak szimplán nemzetvezető, hanem diktátor kéne legyek, hogy egy felsőbb jó nevében születést szabályozzak.
2011. szeptember 19., hétfő
A fiatalember kalandjai, 2.rész – Az intelligens barát
Régen írtam utoljára, de hát tudjátok, az a baj a mai társadalommal, hogy nem mindig jön az ihlet. Na de most. Folytatás!
A most következő történet szereplői kitalált alakok. Bármilyen hasonlóság létező személyekhez csak a véletlen műve lehet.
A narrátor személye nem azonos az íróéval.
A fiatalember szívott egyet a cigijéből és rákezdte:
- Utálom az embereket! – És tényleg. Persze voltak barátai és szerette a családját, de egyébként utálta az embereket, akiket a buszon, a villamoson, a metrón látott. Akik a sorban álltak előtte. Sokszor még azokat is, akik a sorban álltak mögötte. Sőt, őket jobban. Akik a moziban és a színházban ültek rajta (és persze az ismerősein) kívül. Akik a pult túloldalán álltak. De lehet, hogy ott fordítva volt: azok utálták őt. Ez a fiatalember számára sosem volt világos. Sok esetben még a jócsajokat is utálta.
Felmerülhet persze a kérdés, hogy miért? A fiatalembernek természetesen volt rá egy morálisan teljesen megalapozott válasza: - Mert mind ostoba mocskok!
Ezen a ponton talán érdemes megemlítenünk pár dolgot. Ebből az első eddig talán nem volt egyértelmű. A fiatalember egy toleráns személyiség volt. Nem különböztette meg az embereket bőrszín, vallási, nemzeti, nemi és szexuális hovatartozás miatt. Vagyis igen, általában kategorizálta őket, mint ahogy mindenki más is, de nem viseltetett rosszindulattal ellenük, azért mert ilyen vagy olyan. De volt egy másodlagos kategóriarendszere is. Ezt használta hátrányos megkülönböztetésre.
Volt egy barátja, aki igen intelligens és jó humorú volt. Emellett más tulajdonságai is voltak. Például egy időben úgy gondolta, benne testesült meg Jézus másodszorra. Igen, az a Jézus. Emellett, és ez később is megmaradt, utálta a zsidókat. Nem csak utálta őket, fel is ismerte őket ránézésre vagy névről, legalábbis ő meg volt erről győződve, és a fiatalember utálta őt amiatt, hogy ezt a képességet átvette tőle, holott neki semmi baja nem volt a zsidókkal, viszont így egy újabb kategória gyakoribb használatra került.
Ez a barát nem volt antiszemita. De nem ám! Katolikus volt. Hogy mi a különbség? A katolikusok imádkoznak étkezések előtt. Az érvrendszerük is más. Ők nem dolgoznak összeesküvés- elméletekkel. A barát sem volt így ezzel, ám meggyőződéssel állította, hogy mind a pokol tüzén fognak elégni. De amikor kapcsolatba került velük, mindig igen illedelmesen viselkedett. A katolikusok nem foglalkoznak azzal a távolról egyébként szórakoztató bár mélységesen ostoba elmélettel, hogy a zsidók uralják a világ bankrendszerét és végromlásba döntenek mindenki mást. Nekik az a bajuk, (EGYES katolikusoknak az a bajuk) hogy a zsidók ölték meg Jézust. Persze ennél az érvrendszernél felmerül a kérdés, melyet Jay tett fel (az a Jay, aki Néma Bob haverja): „Tudtátok, hogy Jézus zsidó volt?”.
Ez a barát intelligens volt. Tagadta a holocaust megtörténtét, de egyébként intelligens volt.
- Vajon mi lehet most vele? – fújta ki a füstöt a fiatalember elgondolkozva.
2011. szeptember 6., kedd
Vers: Sötétben szép voltál
Ez itt az első vers, amit úgy írtam, hogy komolyan vettem, úgyhogy kezdő vagyok , még, nem voltam régebben, meg most se az a versírós fajta, de most valahogy egy eszembe jutó mondat (ami a címe is lett) megihletett. Ez egy kísérlet is részemről, hogy milyen verset írni, meg hogy lehet-e így egyáltalán, mert talán észreveszitek, hogy formailag megpróbáltam elég változatossá tenni. Nem biztos, hogy jó ötlet, de nekem tetszik.
Amúgy már régebben készen volt, eredetileg ez lett volna a harmadik poszt, aztán mégse.
Amúgy már régebben készen volt, eredetileg ez lett volna a harmadik poszt, aztán mégse.
Íme:
Sötétben szép voltál
Sötétben szép voltál,
De világosban se rossz,
De világosban se rossz,
Ezt akkor vettem észre,
Mikor leülepedett a kosz.
Aztán megfogtad a kezem,
És ahogy elmúlt a zenem,
És ahogy elmúlt a zenem,
Gyengéd határozottsággal
Keresztülrepültünk a tömegen.
„A távolság szépít”, mondod te,
„A távolság szépít”, mondod te,
„A fény hiánya is”, mondanám én,
De szerintem a lelkivilág megléte is sokat segít,
Szóval inkább mégse tenném.
Még akkor is ha kettős,
C&A, de másképp,
Dalt is írnék rólad,
Ha nem lenne már verskép.
A fényben szép voltál,
A fényben szép voltál,
De sötétben se rossz.
Fény nélkül,
Hiánya nélkül,
Zene nélkül…
Egyaránt.
2011. augusztus 31., szerda
Alfréd, a villamosvezető
A most következő történet szereplői kitalált alakok. Bármilyen hasonlóság létező személyekhez csak a véletlen műve lehet.
A narrátor személye nem azonos az íróéval.
Alfrédnak, a villamosvezetőnek rossz napja volt.
Rosszkedvének okai:
1. Már megint a felesége mellett ébredt. Már régóta vágyik rá, hogy Izácska, a csinos villamosvezető mellett keljen egyszer, de a jelek szerint ez még egy jó ideig csak álom marad.
2. Etelka, a felesége elbaszta a kávét. Na persze ez rendszeresen megtörtént, de ettől még nem volt kevésbé idegesítő.
3. Szombat volt. Ezen a vonalon szombaton feltűnően megnő az idióták koncentrációja, ezért az utasok állatsága kevésbé volt meglepő, mint amennyire nem, de azért mégis...
4. Szombat volt. Alfréd dolgozott.
5. Utálta a nevét. Főleg azt, hogyha Frédinek hívták, főleg az ilyen pillanatokban, ezen a reggelen ugyanis egyáltalán nem érezte úgy, hogy Yabadabadoo-t kiáltva kiugrana az ágyból.
Alfrédnak rossz napja volt.
Munkanapját a szokásos módon kezdte, bevillamosozott a végállomásra, ekkor még utasként. (Ezt is utálta. Egy hétköznapi ember utálja a tömegközlekedést. Alfréd a tömegközlekedésnél dolgozott. Szorozzuk meg a hétköznapi ember érzelmeit mondjuk 4-gyel.) Átvette a műszakot az éjszakai kollégától, Hermanntól, aki szintén utálta a saját nevét, ezért Alfréddal különösen jól kijöttek egymással. Elszívott egy cigit. Aztán elindult.
Az első pár forduló simán ment. Persze az idióták megnövekedett koncentrációja még nagyobb nyomást gyakorolt Alfrédra, mint az általános mennyiség, de komolyabb incidens nem történt.
Elérkezett a harmadik forduló. Alfréd már a nap elejétől kezdve érzete, hogy valami nem lesz jó. Mert, hát Alfrédnak rossz napja volt.
A harmadik és negyedik megálló között valami barom állat autós (Alfréd gyűlölte az autósokat) megpróbált megfordulni, persze ezzel ráment a villamossínekre, és ott balfaszkodott.
A szokásos eljárás ilyenkor az, hogy a villamos hirtelen megáll és csenget, mint az állat.
De Alfrédnak rossz napja volt.
...
...
...
Alfréd teljes súlyával nekidőlt a gázkarnak.
Nem fékezett. Nem csöngetett.
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Alfrédnak kifejezetten szar napja volt.
A narrátor személye nem azonos az íróéval.
Alfrédnak, a villamosvezetőnek rossz napja volt.
Rosszkedvének okai:
1. Már megint a felesége mellett ébredt. Már régóta vágyik rá, hogy Izácska, a csinos villamosvezető mellett keljen egyszer, de a jelek szerint ez még egy jó ideig csak álom marad.
2. Etelka, a felesége elbaszta a kávét. Na persze ez rendszeresen megtörtént, de ettől még nem volt kevésbé idegesítő.
3. Szombat volt. Ezen a vonalon szombaton feltűnően megnő az idióták koncentrációja, ezért az utasok állatsága kevésbé volt meglepő, mint amennyire nem, de azért mégis...
4. Szombat volt. Alfréd dolgozott.
5. Utálta a nevét. Főleg azt, hogyha Frédinek hívták, főleg az ilyen pillanatokban, ezen a reggelen ugyanis egyáltalán nem érezte úgy, hogy Yabadabadoo-t kiáltva kiugrana az ágyból.
Alfrédnak rossz napja volt.
Munkanapját a szokásos módon kezdte, bevillamosozott a végállomásra, ekkor még utasként. (Ezt is utálta. Egy hétköznapi ember utálja a tömegközlekedést. Alfréd a tömegközlekedésnél dolgozott. Szorozzuk meg a hétköznapi ember érzelmeit mondjuk 4-gyel.) Átvette a műszakot az éjszakai kollégától, Hermanntól, aki szintén utálta a saját nevét, ezért Alfréddal különösen jól kijöttek egymással. Elszívott egy cigit. Aztán elindult.
Az első pár forduló simán ment. Persze az idióták megnövekedett koncentrációja még nagyobb nyomást gyakorolt Alfrédra, mint az általános mennyiség, de komolyabb incidens nem történt.
Elérkezett a harmadik forduló. Alfréd már a nap elejétől kezdve érzete, hogy valami nem lesz jó. Mert, hát Alfrédnak rossz napja volt.
A harmadik és negyedik megálló között valami barom állat autós (Alfréd gyűlölte az autósokat) megpróbált megfordulni, persze ezzel ráment a villamossínekre, és ott balfaszkodott.
A szokásos eljárás ilyenkor az, hogy a villamos hirtelen megáll és csenget, mint az állat.
De Alfrédnak rossz napja volt.
...
...
...
Alfréd teljes súlyával nekidőlt a gázkarnak.
Nem fékezett. Nem csöngetett.
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Alfrédnak kifejezetten szar napja volt.
2011. augusztus 29., hétfő
Én is magyar, te is magyar - miniposzt
Láttam ma egy érdekes pólós embert a villamoson és ez elgondolkoztatott.
A következő felirat állt rajta: "Apám magyar, anyám magyar, gebedjen meg, aki..."
A pontpontpont az nem volt ráírva, elsőre ennyit láttam belőle. Megpróbáltam gondolatban kiegészíteni: "aki agyar"?, "aki akar"? "aki segget vakar"? Mondjuk az utóbbi már nem fért volna oda, csak jelentős betűméret változtatással, az meg nem tett volna jót a dizájnnak.
Na de biztos már mindenki baromira kíváncsi mi lehet a helyes megfejtés. Ugyeeee gyerekek?
A válasz sokkal logikátlanabb a fentebb felsoroltaknál: "Apám magyar, anyám magyar, gebedjen meg, akit zavar!"
Erről több dolog ugrott be. Egyrészt be lettem húzva a csőbe egy rakoncátlan, ám trükkös gyűrődés és a Föld gömbölyűsége által, ugyanis ha látom a t betűt, sokkal könnyebb lett volna kitalálni a megoldást.
A másik pedig: MIÉRT zavarna bárkit is? De tényleg, miért?
Elképzelem a pólóválasztást. Bemegy és nézi, hogy "a rohadt életbe, a melóhelyen már megint csúfolt a Tibi meg a az a rohadt pacalarcú Berzely, hogy apám is meg anyám is magyar. Most jól megmutatom nekik!" Meg is tette. Innen is küldöm neki őszinte gratulációmat és kérem, hogy higgadjon le. Az embereket nem a szüleid, vagy a te magyarságod zavarja, hanem, hogy keresed, kit zavar bármi is.
A következő felirat állt rajta: "Apám magyar, anyám magyar, gebedjen meg, aki..."
A pontpontpont az nem volt ráírva, elsőre ennyit láttam belőle. Megpróbáltam gondolatban kiegészíteni: "aki agyar"?, "aki akar"? "aki segget vakar"? Mondjuk az utóbbi már nem fért volna oda, csak jelentős betűméret változtatással, az meg nem tett volna jót a dizájnnak.
Na de biztos már mindenki baromira kíváncsi mi lehet a helyes megfejtés. Ugyeeee gyerekek?
A válasz sokkal logikátlanabb a fentebb felsoroltaknál: "Apám magyar, anyám magyar, gebedjen meg, akit zavar!"
Erről több dolog ugrott be. Egyrészt be lettem húzva a csőbe egy rakoncátlan, ám trükkös gyűrődés és a Föld gömbölyűsége által, ugyanis ha látom a t betűt, sokkal könnyebb lett volna kitalálni a megoldást.
A másik pedig: MIÉRT zavarna bárkit is? De tényleg, miért?
Elképzelem a pólóválasztást. Bemegy és nézi, hogy "a rohadt életbe, a melóhelyen már megint csúfolt a Tibi meg a az a rohadt pacalarcú Berzely, hogy apám is meg anyám is magyar. Most jól megmutatom nekik!" Meg is tette. Innen is küldöm neki őszinte gratulációmat és kérem, hogy higgadjon le. Az embereket nem a szüleid, vagy a te magyarságod zavarja, hanem, hogy keresed, kit zavar bármi is.
2011. augusztus 26., péntek
A fiatalember kalandjai (1.rész) Éledező nemlétező (ne tévesszen meg, semmi nem garantálja, hogy több rész is lesz)
A most következő történet szereplői kitalált alakok. Bármilyen hasonlóság létező személyekhez csak a véletlen műve lehet.
A narrátor személye nem azonos az íróéval.
A fiatalember felemelte fejét az asztallapról. Furcsa módon arca nem látszott sem elkínzottnak, sem fáradtnak. Inkább olyan "nem annyira érdekel a környezetem most épp" feje volt. Felnézett. Az égre. Megpróbálta megszámolni a csillagokat. Aztán rájött, hogy ez egyrészt halvaszületett próbálkozás, másrészt amúgy sincs túl sok értelme, bár meditációs gyakorlatként hasznát vette. Elgondolkozott éledező, eddig a legtöbb szinten nem létező szerelmi életéről, előrefordult és így szólt a bölcs öreghez, aki az is lehet, hogy fiatal volt (a körülmények miatt nem volt lényeges egyikük számára sem): - Tehát ha számba vesszük mindazt, ami itt történik, akkor alapvetően két kérdés merül fel. Mégpedig, hogy tudomásul vevődött-e a fűzés ténye, és az, hogy kibontakozni látszó, eddig nemlétező szerelmi életem testen kívüli megélése mennyire számít bűnnek? Mert a módszer eddig látszólag sikeres bevezetése, talán inkább érdekes saját viselkedésem szempontjából, mint maga a siker. Ez pedig hátráltatja az érzelmi nyitást a másik irányába. De inkább legyen három kérdés! Mennyire általánosítható ez az egyébként is eltúlzott érzet? Amikor hajtunk valamiért, mert kell. Persze nem túl erősen, kicsit ráérősen, de azért igyekezni is kelljen. Aztán, amikor elérjük (és az a vicc, hogy esetünkben már a lehet, hogy majdnem elérjük, de igazából ki tudja, hogy mi a tök van), nem kell. Talán a zene torrentelésének egyes kritikusai igazat beszéltek. Már nem is arra megy a játék, hogy meghallgasd és élvezd a zenét, hanem, hogy birtokold. És itt még a birtoklásig sem jutottunk, csak látszik egy esély a megváltozott stratégia miatt, de már ez is betesz.
-És ha már itt tartunk - folytatta monológját - miért megyek szembe folyton a saját elveimmel és igényeimmel? Nem tudod, mi? Megállapítom magamban ugye, hogy nem hiszek az "out of your league" kategóriájában. Erre mit csinálok? Nem megyek oda a könyvolvasó lányhoz, mert könyvet olvas. Inkább legyen az, amelyik aranyos, meg közel ül, meg elsőre érdekesnek tűnik beszélgetés alapján is. Jól hangzik, nem? De akkor miért érdekel még mindig jobban a szemüveges? Ha nem érezném elérhetetlennek, ő se lenne érdekes? Akkor már azt gondolnám, a kicsit, de azért még bájosan előreálló állkapocs mégsem olyan bájos? És a magántörténelmem ismétli önmagát. Ez egyszer már megtörtént, kicsit más felállásban, kicsit komolyabb szituból kellett kijönni, de kísérteties a hasonlóság. Legalább az vigasztal, hogy a szőke bájoshangú kikerült a képből stréberkedés miatt. Szűkült a kör. - Ezzel elhallgatott és várakozva nézett a bölcs öregre, aki lehet, hogy fiatal.
- Hát ez bizony elég szar ügy. De ad.1(mert a bölcsek sokszor beszélnek így, tudniillik kinyilatkoztatnak, néha még a jófej bölcsek is): erősen valószínűsíthető, hogy az elkövetkező napok különböző napszakjaiban máshogy fogsz gondolkodni erről. Ad.2: Ezt úgyis magadnak kell eldöntened, hogy mi legyen. Amúgy meg, ha megfogadod egy vén kujon tanácsát (és emiatt ne higgyétek, hogy egyértelműen kiderült, hogy öreg-e, nem láttátok őt, oké?), menj a punci után!
Valójában az utolsó mondatot már a fiatalember vállán ülő kisördög mondta, akit úgy hívnak, Férfiösztön, de ő igyekezett nem hallgatni rá. Sokat kell ma még gondolkozni, ő meg nem ér rá ösztönökkel foglalkozni.
Miről is van itt szó?
Helló! Ez egy bemutatkozás, hogy tudjátok, mi van, miről szól a blog.
Nem egy téma köré szerveződik és nem egy műfajban lesznek a bejegyzések várhatólag. Lehet itt mininovellakezdemény (ez többszörös kicsinyítés, tudom, hogy ilyen szó nincs is), vers, kritika, pamflet, mittudomén. De leginkább mittudomén. Nem tudom, milyen gyakorisággal lesz új bejegyzés. A lényeg, hogy időnként jönnek gondolatok, amik szerencsés esetben gondolatmenetté alakulnak és szerintem viccesek vagy érdekesek. Persze ez volt régebben is, és akkor ezeket leírogattam csak úgy magamnak, hosszan vagy röviden, géppel vagy kézzel, vagy nem. Amikor viszont igen, akkor észrevettem, hogy jó érzés ezeket úgymond kiírni magamból. Később pedig arra gondoltam, hogy még érdekesebb lenne, ha meg is mutathatnám ezeket másoknak, hát tessék. Nagyon személyes dolgokat ne várjatok! Néha nagy lenne a kísértés ilyen jellegű dolgok közzétételére is, de nem akarom ország-világ elé tárni a lelki életemet. Be kell érnetek a gondolataimmal.
A címet is megmagyarázom, de egyelőre csak minimálban, mert amúgy messzire vezethetne. Majd esetleg egy későbbi bejegyzésben. Szóval "Csak lazán, csak egyszerűen!". Ez egy "jelmondatosított" életvezetési elv, amit szeretnék elsajátítani. Persze sokféleképpen lehet értelmezni, és valószínűleg a legtöbben nem úgy fogjátok, ahogy én, de egyelőre elég ennyit róla. Meg persze az sem utolsó szempont, hogy jól hangzik. Nem? De!
Remélem, hogy tudok, majd olyat mutatni, amiért érdemes lesz vissza-visszanézni, megjegyzést írni, rajongani, isteníteni, és a többi ami kijár.:) Előre is kösz a figyelmet!
Nem egy téma köré szerveződik és nem egy műfajban lesznek a bejegyzések várhatólag. Lehet itt mininovellakezdemény (ez többszörös kicsinyítés, tudom, hogy ilyen szó nincs is), vers, kritika, pamflet, mittudomén. De leginkább mittudomén. Nem tudom, milyen gyakorisággal lesz új bejegyzés. A lényeg, hogy időnként jönnek gondolatok, amik szerencsés esetben gondolatmenetté alakulnak és szerintem viccesek vagy érdekesek. Persze ez volt régebben is, és akkor ezeket leírogattam csak úgy magamnak, hosszan vagy röviden, géppel vagy kézzel, vagy nem. Amikor viszont igen, akkor észrevettem, hogy jó érzés ezeket úgymond kiírni magamból. Később pedig arra gondoltam, hogy még érdekesebb lenne, ha meg is mutathatnám ezeket másoknak, hát tessék. Nagyon személyes dolgokat ne várjatok! Néha nagy lenne a kísértés ilyen jellegű dolgok közzétételére is, de nem akarom ország-világ elé tárni a lelki életemet. Be kell érnetek a gondolataimmal.
A címet is megmagyarázom, de egyelőre csak minimálban, mert amúgy messzire vezethetne. Majd esetleg egy későbbi bejegyzésben. Szóval "Csak lazán, csak egyszerűen!". Ez egy "jelmondatosított" életvezetési elv, amit szeretnék elsajátítani. Persze sokféleképpen lehet értelmezni, és valószínűleg a legtöbben nem úgy fogjátok, ahogy én, de egyelőre elég ennyit róla. Meg persze az sem utolsó szempont, hogy jól hangzik. Nem? De!
Remélem, hogy tudok, majd olyat mutatni, amiért érdemes lesz vissza-visszanézni, megjegyzést írni, rajongani, isteníteni, és a többi ami kijár.:) Előre is kösz a figyelmet!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)