Karácsonyi különkiadás: Az irónia nagymesterei

   Végre itt a karácsony! Jézus Krisztus születésének évfordulója. Kevesen tudják azonban, hogy Jézus mellett egy fontos szentet is ünnepelünk ezen a napon. December 24.-e ugyanis még Szent Bélának is, a bevásárlóközpontok és cukrászok védőszentjének ünnepe. Azt pedig talán még kevesebben tudják, hogy a hagyomány szerint a Szent Bélához társított tulajdonság az irónia.
    Nem csoda hát, hogy ez az ünnep ihlette ezt a remek kis szerzeményt.
Igen, tudom, hogy nem ez az eredeti, de a legtöbb kincset ebben fedezhetjük fel.
    Bizony, a földkerekség egyik legironikusabb daláról van szó. Egyrészt eleve ki szervezte ezt az egészet? Igen, Bob Geldof, a híres (háháhá) zenész. Nem csoda, hogy ez után a hírnév után a zenei karrierről átváltott a karitatív tevékenységre, az kevesebb stresszel jár. 
    Persze ez egy dolog. Na de figyeljük meg magát a dalt és klipet.
Először is a szöveg és a dallam összhangja, amit legjobban a disszonancia szóval jellemezhetnénk. Gyakorlatilag vidáman énekelnek arról, hogy milyen szar az afrikai gyerekeknek karácsonykor. (Persze valójában nem csak karácsonykor szar nekik, de akkor meg még inkább, mert ugye ott még a hó sem esik olyankor.) A kedvenc sorom viszont ez: „Tonight thank God it’s them, instead of you!”  Na és ki énekli ezt a részt, na ki? Igen, Öné a másfélmillió forint! Ő az, az afrikai éhezők másik legnagyobb zenészbarátja, akit a változatosság kedvéért valóban ismernek a zenéje miatt is, és régen még szerették is miatta, Bono! Még nagyobb lelkesedéssel tolja, mint az első verzióban, ahol ez a sor szintén egyedül az övé volt. A többiek pedig mosolyogva nézik őt közben és a lányok összesúgnak a háta mögött: „Ez aztán a jótékony férfi!”
Arról nem is beszélve, hogy ez a dal lehetne jó is, ha nem lenne benne az utolsó rész. Az az, amikor a dal végén, kórusban énekli mindenki együtt, hogy „Etesd a világot, kámón!”. Itt pedig karmesterre van szükség! KARMESTERRE! Ez a baj a mai zenésztársadalommal! Hogy a kórust karmester kell, hogy vezényelje! Bezzeg az előző két verzióban nem kellett! Ejnye-bejnye! Az meg milyen szigorúan néz! Itt nincs apelláta.   
A klipnek vannak még igen tréfás részei! Figyeljük meg azt a részt, amikor a jó öreg Bob megmutatja a haveroknak a videót! (Sajnos a Youtube-on ezt a hosszú verziót nem találtam meg, de talán van, aki emlékszik, hogy a TV-ben többször is adták azt a fajtát, amiben ez is benne van). Aztán kaján vigyorral figyeli a reakciókat. Ki az, aki mer nem sírni? Ki az, aki nem érzi a bűntudatot és nem érzi magát igen mocskosul? Most ennek van itt az ideje! Azok meg ott állnak vizes palackokkal a kezükben, és nézik, szegény néger kisfiú hogy nem tud inni. Mert különben Sir Paul nem hinné el, hogy Afrikában igenis rosszak az életkörülmények. A Sugababes meg állandóan csak fertezi az erkölcsöket, mit tudnának ők erről?
    Említést érdemel persze az is, hogy a kedves zenészek milyen jól érzik magukat a felvétel szüneteiben. Ők már biztos hálát adtak azért, hogy ma éjjel helyettük valaki más.
    A dal célja egyébként pénzgyűjtés az afrikai éhezők részére. Meg persze az „Adjunk esélyt Bob Geldofnak a hírnévre!” Alapítványnak. Ugye tudjuk?
    Boldog Karácsonyt! Ne felejtsétek el ti is megköszönni!

Misi és a messzi lányok

  Misi szerette az elérhetetlen lányokat. Na nem konkrétan az elérhetetlenséget szerette bennük. Nem is azokról van szó, akik úgymond nem az ő súlycsoportja voltak. Misi nem hitt az ilyesmiben. (Elvben, de gyakorlatban jól megfigyelhető volt, hogy néhány feltűnően szép, okos vagy láthatóan valamivel idősebb, esetleg kicsivel magasabb lánytól azért az átlagosnál jobban megriadt).  Pontosan arról beszélünk, hogy Misi notóriusan olyan lányokba szeretett bele, akikkel nem volt lehetőség rendszeresen találkozni. Pedig nem akart távkapcsolatot. Ezekből nem is lett. Mint ahogy más sem.
  De mit is értünk az alatt, hogy nem tudott velük rendszeresen találkozni? Ott voltak például a vidéki lányok. (Fontos mellékinformáció ez esetben, hogy Misi fővárosi volt.) Misi valahol azt hallotta, hogy a vidéki lányok igen szolgálatkészek. Ezt ugyan különösebben nem tudta értelmezni, talán azért, mert érvek eredetileg se támasztották alá ezt az állítást, mint ahogy magyarázatul is csak annyit mellékeltek hozzá: „ezek alig várják, hogy kitörhessenek a faluból egy fővárosi gyerek oldalán, meg 20 évesen már nem akarnak önmegvalósítani, teniszezni tanulni, meg ilyenek”. Mivel Misi tanult ember volt és még csak nem is hímsoviniszta, valószínűleg nem ez a beszélgetés vezette arra a már-már életvitelszerű dologra, hogy rendszeresen szeretett bele vidéki lányokba. Nem az agglomerációról van itt szó. Nem-nem, tényleg messzi városokról beszélünk. 100-200 km-ekről van itt szó. Valljuk be, ilyen körülmények között pedig aztán igen nehéz megbeszélni egy tisztességes randit.
  De ez még mind semmi. Misi ugyanis néha olyan helyzetbe találta magát, amihez képest az előbbi ideálisnak tűnik. Előfordult vele olyan, hogy választottja nem kevesebb, mint 3000 km-re élt tőle. Igen, ez már külföld, szar ügy. Beláthatjuk, hogy ez a távolság még autóval sem annyira egyszerű. Misi szempontjából persze ez teljesen mindegy volt, hiszen nem volt autója, mint ahogy jogosítványa sem (mert ha nincs autód, kinek kell jogsi, ugye), de ebből láthatjuk, hogy a helyzet mennyire súlyos volt ebben az esetben. Őt nem is látta soha többé, miután kiderült, hogy az esély se annyira sok rá, mint arra, hogy nem fogja.
  Mitagadás, Misi szerette az elérhetetlen lányokat.

A furfangos balszerencse

Előre szólok, hogy kicsit hosszabb, mint amit eddig meg lehetett szokni errefelé.
 
Misivel ezúttal furfangosan cseszett ki az élet. Annyira ironikus volt, hogy ő már nem is azért nem röhögött rajta, mert vele történt meg, és mert az eset egy másik résztvevője még jobban beszívta, hanem azért, mert csak később jött rá arra, hogy két balszerencsés esete mennyire összefügg.
  Gyakorlatilag szándékán kívül végrehajtott egy 6 éves időutazást.
  De vizsgáljuk meg közelebbről, mi is történt! Történetünk szereplői Misi, Zsanett és Lili. Nem egy szerelmi háromszögről van szó, de majdnem.
  Misi Zsanettet ismerte meg először. Még a gimnáziumban. Misi épp 9.-es volt, a lány két osztállyal följebb járt. Egy iskolai tábor alkalmával, amit a 9.-eseknek rendeztek, néhány felsőbb évesnek el kellett kísérni őket. Így jött a képbe Zsanett is.
  Zsanett már az elején megtetszett Misinek, és ugyan a fiú elvileg nem hitt a „nem a te súlycsoportod” kategóriájában, azért neki már ez a korkülönbség meredek volt. Nem is beszélve arról, hogy úgy tűnt, vonzalom alakult ki Zsanett és Misi egyik osztálytársa, RambóJohnny között. Misi tehát úgy állt hozzá a dologhoz, hogy mindegy, majd elmúlik.
(Ezen a ponton le kell szögeznünk, hogy aki romantikus történetre számít, ne olvassa tovább! Talán bizonyos jelek egy ilyen jellegű történetre utalnak. Most még.)
  Nos tehát, a tábor első napja csendes vágyakozással telt Misi számára. A második napon azonban történt két dolog, amire Misi egyáltalán nem számított, és később annyira nem is örült ezeknek a történéseknek. Az aznapi egyébként izgalmas számháború végeztével (a pirosak győztek, bár nem fölényesen, Misi nem esett ki, de nem is szerzett pontot) ugyanis elveszett Misi pénztárcája az irataival együtt. Ezek után talán érthető, számára nem a legjobb hangulatban telt a nap hátralevő része.
Ennél azonban sokkal izgalmasabb volt az a fejlemény, ami este történt. Zsanett és a segítők között lévő másik lány, Mari, átjöttek a „kicsik” táborába. Dumálni. Ne feledjük, ez nem egy amerikai vagy angol sorozat! A sikamlós részek kimerülnek abban, hogy egy idő után behúzódtak RambóJohnny és Misi közös sátrába. Itt új problémákkal kellett szembesülni. Nevezetesen, hogy RambóJohnny-n és Misin kívül ott volt Zsanett, Mari, és a Marira hajtó, és vele egyre jobb kapcsolatot ápoló Matyi is. Ez volt a logisztikai probléma.
  További problémák Misi galamblelkületéből fakadtak. Mari és Matyi fáztak. Misinek volt egy elfekvő hálózsákja és egy túl jó szíve. A hálózsákot azért nem használta, mert ugyan a konszenzussal kitűzött cél az alvás volt, ő nem hitte, hogy ilyen körülmények között képes lesz erre. Hiszen ott feküdt ő, egyik oldalán Zsanettel, másik oldalán Matyival, alig elférve, és már hálózsákja sem volt. Ki tudna így aludni?
  A helyzetet még tovább súlyosbította, hogy amíg a Matyiék oldalán folyó eseményektől Misi sikeren el tudott vonatkoztatni, a másik oldalon történtektől annál kevésbé. Ő is részese akart lenni a történetnek. Nem édeshármasban gondolkozott, inkább mellékszereplővé akarta tenni RambóJohnny-t, hiszen itt mégsem egy akciófilmről volt szó. Sikerült is annyira belefolynia az eseményekbe, hogy végül ő is megfoghatta Zsanett kezét. Ez a helyzet hatalmas előrelépést jelentett Misinek, ám az öröm nem tartott sokáig. Végül mégis kiesett a pikszisből, és ugyan jelenlétéről egy minimális mértékben tudomást vettek, valójában már csak fizikailag volt ő a középpontban. Valamiért mégis ő kezdett kiszorulni.
  Ezt a fajta többszörös lelki nyomást már nem bírhatta tovább, úgy döntött, lépni kell. Azzal az ürüggyel, hogy kimegy hugyozni, ki is ment. Csak épp nem hugyozni. Amikor már fél órája nem tért vissza, a sátorban maradtaknak is feltűnt, hogy talán mégsem ezért távozott. Bár nem mentek utána megkérdezni, megette-e már őt egy farkas vagy nincs-e hideg este kabát nélkül. Csak tudomásul vették, hogy talán mégsem vizelni ment el. Misi erre az esetre később úgy emlékezett vissza, mint élete egyik igen ostoba döntésére. Itt nem csak arról van szó, hogy fáklyafény mellett melegedni nem annyira hatékony. Inkább arról, hogy Matyit és Marit simán kizavarhatta volna a jó büdös francba. De hát a galamblélek nem így működik.
  Így történt hát, hogy az éjszakát Jani és Barna, Matyi sátortársai sátrában töltötte, akik észrevették a már csak pislákoló fáklyához közel húzódó Misit, és megesett rajta a szívük.
    Ugrás hat évvel későbbre. Misi főiskolás, és szomorkás nosztalgiával emlékszik vissza erre az estére. (A pénztárca egyébként másnapra meglett, valaki megtalálta, és odaadta az osztályfőnöknek.)
Itt ismerkedett meg Lilivel. Jó barátok lettek, Misi pedig egy idő után csöndesen áhítozott utána.
  A furfang egy vidéki házibulin következett be, amit egy főiskolás haver rendezett. Csodák csodájára itt Zsanett és Misi útja újra keresztezte egymást, hiszen, mint az már Misi számára korábban kiderült, a házigazda igen jó barátságban volt Zsanett öccsével. Néhány régi emlék felidézése után (persze az ominózus este témáját ügyesen elkerülve), Misi megismerte Zsanett akkori barátját. Zsolti egy ellenszenves állat volt egyébként. Nem csak annak látszott. Látni fogjuk, hogy tényleg az volt.
  A buli egy későbbi szakaszán ugyanis Misi észrevette, hogy Lili már nincs ott. Valamilyen okból aztán a társaság egy jó része kivonult a ház mögötti kis útra (a csoportos részegség miatt nem is volt szükség erős megalapozottságra), ahol megtalálták őt és Zsoltit a sövény mellett.
Ültek és beszéltek.
  Az itt látottak hátterére azonban csak később derült fény, mint ahogy arra is, hogy másnap reggel miért jött le reszketve és holtsápadtan a padlásról Lili. Nem egy pók volt az oka. Viszont választ pont Misinek nem sikerült kicsikarni belőle, ami határozottan rosszul esett neki. Lili tehát rosszul érezte magát. Misi rosszul érezte magát. Zsanett nem érezte rosszul magát, pedig kellett volna.
  Kb. egy évvel később derült ki Misi számára, mi is történt. Lili és Zsolti kimentek a ház mögé sétálni. Mikor már egy ideje beszélgettek, Zsolti fejében, fogalmazzunk úgy, bűnös szándékok kezdtek megfogalmazódni. Ezt kommunikálta Lili felé is, aki nem értett egyet. Zsolti egyre erőszakosabb lett és ugyan végül nem fajult tettlegességig a dolog, az élmény Lili számára így is elég megrázó volt. Így derült ki Misi számára (amikor ezt pár hónappal később újra végiggondolta), hogy többszörösen vágta őt pofán az élet ebben az esetben.
1.    Szíve vágya, Lili elment sétálni egy másik sráccal.
2.    Pedig ez a srác egy régebben neki tetsző lány barátja volt ekkor (aki éppen édesdeden aludt ezekben a pillanatokban). Ez így egyszerre két pontot ér.
4.    Misi annak ellenére, hogy viszonyát Lilivel bizalmasnak érezte, csak jóval később tudta meg, mi történt.
Nevezhetjük tehát Misit önzőnek, de azért az egyértelmű, hogy az események középpontjában mégiscsak ő helyeződött el, bár neki erről hónapokig fogalma sem volt.

Rita

Az első történet női főszereplővel!
Ezúton is köszönöm a visszajelzéseket. Azért örülök, hogy nem csak szerintem vicces.

A most következő történet szereplői kitalált alakok. Bármilyen hasonlóság létező személyekhez csak a véletlen műve lehet.
A narrátor személye nem azonos az íróéval.

Rita a tévhitek jeges fogságában vergődött.
Első tévhite az volt, hogy a többi embert érdeklik az ő problémái. Pedig nem!
 Nem érdekelte például a Három Vértestvért, akik épp ezen az estén akartak vérszerződést kötni és vérmérgezést szerezni egyikük nagyapjának ócska fanyelű bicskájának segítségével.
Ugyan nem érdekelte őket, mégis tisztelettudóan hallgatták egy ideig szegény Ritát. Sőt, Tomi, az egyikük még gyanúsan különös érdeklődést mutatott egy kicsit később is, mikor érdeklődött, vajon segített-e a kávé. Mármint az a kávé, amire alacsony vérnyomásával együtt hivatkozva pénzt koldult a nő és amit természetesen nem vett meg. Vagy hogy segített-e a csoki? Amit Tomi adott neki és amit nem bontott ki, és nem csak azért nem volt rá képes, mert jobb kezén csak három ujjal rendelkezett.
    Tulajdonképpen csokikibontási képességének elvesztését második tévhite tévhit-voltának köszönhette. Nevezetesen azt hitte, tudja, hogy hol van. Azt gondolta, egy kétsíkú világba került, a gonosz boltosok, akik nem engedik, hogy kártyával fizessen és a kedves, melegszívű idegenek között, akik meg akarják őt hallgatni. Pedig csak a mexikói úti villamosmegállóban volt.
    Harmadik tévhite az volt, hogy érthetően beszél. Hogyha minden harmadik-negyedik szavát vesszük, akkor ez igaz is. Emiatt talán soha nem is fogunk tiszta képet kapni róla.
Ez az apró error egész nagy szerepet játszott abban, hogy Zoli, aki valójában Sanyi, Zoliként mutatkozott be, nehogy felfedje valódi kilétét, sőt abban is, hogy ugyanő pénzt is adott neki, most először abban a reményben, hogy akkor az illető továbbáll. De ő nem tágított. Zoli, aki Sanyi, tartott is tőle egy idő után, hogy a dolgok a bemutatkozás irányába tartanak, de derekasan helytállt. Őt az érkező villamos mentette meg, mely jellemzően Zoli, aki Sanyi aznap esti szerencséjére nem közlekedett végig. De ez egy másik történet.
    Rita negyedik tévhite az volt, hogy tiszta tekintettel néz. Sajnos tekintetét még akkor se nevezhettük volna tisztának, ha ráönt egy flakon hypót és 15 percen át dörzsöli. Még akkor is zavaros volt, mikor szemei éppen nem befelé fordultak. Egyébként figyelemre méltó teljesítményként ismerhetjük el azt, hogy még az ilyen befelé forduló tekinteteknél sem vesztette el teljesen egyensúlyát. Csak ugyannyira dülöngélt, mint addig.
    Hiszen ez volt az ötödik tévhit. Az egyensúly megléte. Gondolhatta volna pedig, hogy a sok gyógyszer nem tesz jót. Az orvosai is gondolhatták volna, hogy a szabad levegő nem tesz jót. De ők is tévhitben éltek.
    Nem teljesen olyanban, de hasonlóban, mint Rita hatodik tévhite. Rita azt hitte, ugyanis hogy sokat tud. Például pszichológiából megtanulta, hogy ha valaki beszél, gondolatai el-elágaznak. Hogy az emberek előítéleteik alapján ítélnek először. Hogy a bolygókban olyan tények állnak, amikről mi nem is tudunk, és ezt már az amerikaiak is megmondták azzal a furcsa találmánnyal, amit Rita szerint a II. világháborúban fejlesztettek ki, de nem jut eszébe a neve.
Ezeket a dolgokat az ember az egyetem első évében mind megtanulja. Hogy semmitmondóak és értelmetlenek az anyag mondatai? Igen, azok. Hiszen tévhitekről beszélünk ugyebár.
    Hetedik tévhit. Rita azt gondolta, a hajléktalanok jól keresnek a koldulással. Tizenötezer forint. Hogy milyen időintervallumban, az nem derül ki, de ennyire gondolt. Rita már régen is irigyelte őket, mikor még szociális munkásként dolgozott no pénzért önkéntesként.
    Végül Rita azt hitte, a világ összeesküdött ellene. Anyja elvette a laptopját, a mobilját ellopták és nem tudott újat venni és még azt sem tudta, mennyi idősek a testvérei. Vagy ha igen, gyanús, hogy mind a ketten buktak egyszer vagy kétszer.
    Ha jobban meggondoljuk, ez az utolsó nem is volt tévhit.