Alfréd, a villamosvezető

A most következő történet szereplői kitalált alakok. Bármilyen hasonlóság létező személyekhez csak a véletlen műve lehet.
A narrátor személye nem azonos az íróéval.




Alfrédnak, a villamosvezetőnek rossz napja volt.
Rosszkedvének okai:
1. Már megint a felesége mellett ébredt. Már régóta vágyik rá, hogy Izácska, a csinos villamosvezető mellett keljen egyszer, de a jelek szerint ez még egy jó ideig csak álom marad.
2. Etelka, a felesége elbaszta a kávét. Na persze ez rendszeresen megtörtént, de ettől még nem volt kevésbé idegesítő.
3. Szombat volt. Ezen a vonalon szombaton feltűnően megnő az idióták koncentrációja, ezért az utasok állatsága kevésbé volt meglepő, mint amennyire nem, de azért mégis...
4. Szombat volt. Alfréd dolgozott.
5. Utálta a nevét. Főleg azt, hogyha Frédinek hívták, főleg az ilyen pillanatokban, ezen a reggelen ugyanis egyáltalán nem érezte úgy, hogy Yabadabadoo-t kiáltva kiugrana az ágyból.
Alfrédnak rossz napja volt.

Munkanapját a szokásos módon kezdte, bevillamosozott a végállomásra, ekkor még utasként. (Ezt is utálta. Egy hétköznapi ember utálja a tömegközlekedést. Alfréd a tömegközlekedésnél dolgozott. Szorozzuk meg a hétköznapi ember érzelmeit mondjuk 4-gyel.) Átvette a műszakot az éjszakai kollégától, Hermanntól, aki szintén utálta a saját nevét, ezért Alfréddal különösen jól kijöttek egymással. Elszívott egy cigit. Aztán elindult.

Az első pár forduló simán ment. Persze az idióták megnövekedett koncentrációja még nagyobb nyomást gyakorolt Alfrédra, mint az általános mennyiség, de komolyabb incidens nem történt.

Elérkezett a harmadik forduló. Alfréd már a nap elejétől kezdve érzete, hogy valami nem lesz jó. Mert, hát Alfrédnak rossz napja volt.
A harmadik és negyedik megálló között valami barom állat autós (Alfréd gyűlölte az autósokat) megpróbált megfordulni, persze ezzel ráment a villamossínekre, és ott balfaszkodott.
A szokásos eljárás ilyenkor az, hogy a villamos hirtelen megáll és csenget, mint az állat.
De Alfrédnak rossz napja volt.
...
...
...
Alfréd teljes súlyával nekidőlt a gázkarnak.
Nem fékezett. Nem csöngetett.
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Alfrédnak kifejezetten szar napja volt.

Én is magyar, te is magyar - miniposzt

Láttam ma egy érdekes pólós embert a villamoson és ez elgondolkoztatott.
A következő felirat állt rajta: "Apám magyar, anyám magyar, gebedjen meg, aki..."
A pontpontpont az nem volt ráírva, elsőre ennyit láttam belőle. Megpróbáltam gondolatban kiegészíteni: "aki agyar"?, "aki akar"? "aki segget vakar"? Mondjuk az utóbbi már nem fért volna oda, csak jelentős betűméret változtatással, az meg nem tett volna jót a dizájnnak.
Na de biztos már mindenki baromira kíváncsi mi lehet a helyes megfejtés. Ugyeeee gyerekek?
A válasz sokkal logikátlanabb a fentebb felsoroltaknál: "Apám magyar, anyám magyar, gebedjen meg, akit zavar!"
Erről több dolog ugrott be. Egyrészt be lettem húzva a csőbe egy rakoncátlan, ám trükkös gyűrődés és a Föld gömbölyűsége által, ugyanis ha látom a t betűt, sokkal könnyebb lett volna kitalálni a megoldást.
A másik pedig: MIÉRT zavarna bárkit is? De tényleg, miért?
Elképzelem a pólóválasztást. Bemegy és nézi, hogy "a rohadt életbe, a melóhelyen már megint csúfolt a Tibi meg a az a rohadt pacalarcú Berzely, hogy apám is meg anyám is magyar. Most jól megmutatom nekik!" Meg is tette. Innen is küldöm neki őszinte gratulációmat és kérem, hogy higgadjon le. Az embereket nem a szüleid, vagy a te magyarságod zavarja, hanem, hogy keresed, kit zavar bármi is.

A fiatalember kalandjai (1.rész) Éledező nemlétező (ne tévesszen meg, semmi nem garantálja, hogy több rész is lesz)

A most következő történet szereplői kitalált alakok. Bármilyen hasonlóság létező személyekhez csak a véletlen műve lehet.
A narrátor személye nem azonos az íróéval.

A fiatalember felemelte fejét az asztallapról. Furcsa módon arca nem látszott sem elkínzottnak, sem fáradtnak. Inkább olyan "nem annyira érdekel a környezetem most épp" feje volt. Felnézett. Az égre. Megpróbálta megszámolni a csillagokat. Aztán rájött, hogy ez egyrészt halvaszületett próbálkozás, másrészt amúgy sincs túl sok értelme, bár meditációs gyakorlatként hasznát vette. Elgondolkozott éledező, eddig a legtöbb szinten nem létező szerelmi életéről, előrefordult és így szólt a bölcs öreghez, aki az is lehet, hogy fiatal volt (a körülmények miatt nem volt lényeges egyikük számára sem): - Tehát ha számba vesszük mindazt, ami itt történik, akkor alapvetően két kérdés merül fel. Mégpedig, hogy tudomásul vevődött-e a fűzés ténye, és az, hogy kibontakozni látszó, eddig nemlétező szerelmi életem testen kívüli megélése mennyire számít bűnnek? Mert a módszer eddig látszólag sikeres bevezetése, talán inkább érdekes saját viselkedésem szempontjából, mint maga a siker. Ez pedig hátráltatja az érzelmi nyitást a másik irányába. De inkább legyen három kérdés! Mennyire általánosítható ez az egyébként is eltúlzott érzet? Amikor hajtunk valamiért, mert kell. Persze nem túl erősen, kicsit ráérősen, de azért igyekezni is kelljen. Aztán, amikor elérjük (és az a vicc, hogy esetünkben már a lehet, hogy majdnem elérjük, de igazából ki tudja, hogy mi a tök van), nem kell. Talán a zene torrentelésének egyes kritikusai igazat beszéltek. Már nem is arra megy a játék, hogy meghallgasd és élvezd a zenét, hanem, hogy birtokold. És itt még a birtoklásig sem jutottunk, csak látszik egy esély a megváltozott stratégia miatt, de már ez is betesz.

-És ha már itt tartunk - folytatta monológját - miért megyek szembe folyton a saját elveimmel és igényeimmel? Nem tudod, mi? Megállapítom magamban ugye, hogy nem hiszek az "out of your league" kategóriájában. Erre mit csinálok? Nem megyek oda a könyvolvasó lányhoz, mert könyvet olvas. Inkább legyen az, amelyik aranyos, meg közel ül, meg elsőre érdekesnek tűnik beszélgetés alapján is. Jól hangzik, nem? De akkor miért érdekel még mindig jobban a szemüveges? Ha nem érezném elérhetetlennek, ő se lenne érdekes? Akkor már azt gondolnám, a kicsit, de azért még bájosan előreálló állkapocs mégsem olyan bájos? És a magántörténelmem ismétli önmagát. Ez egyszer már megtörtént, kicsit más felállásban, kicsit komolyabb szituból kellett kijönni, de kísérteties a hasonlóság. Legalább az vigasztal, hogy a szőke bájoshangú kikerült a képből stréberkedés miatt. Szűkült a kör. - Ezzel elhallgatott és várakozva nézett a bölcs öregre, aki lehet, hogy fiatal.

- Hát ez bizony elég szar ügy. De ad.1(mert a bölcsek sokszor beszélnek így, tudniillik kinyilatkoztatnak, néha még a jófej bölcsek is): erősen valószínűsíthető, hogy az elkövetkező napok különböző napszakjaiban máshogy fogsz gondolkodni erről. Ad.2: Ezt úgyis magadnak kell eldöntened, hogy mi legyen. Amúgy meg, ha megfogadod egy vén kujon tanácsát (és emiatt ne higgyétek, hogy egyértelműen kiderült, hogy öreg-e, nem láttátok őt, oké?), menj a punci után!
Valójában az utolsó mondatot már a fiatalember vállán ülő kisördög mondta, akit úgy hívnak, Férfiösztön, de ő igyekezett nem hallgatni rá. Sokat kell ma még gondolkozni, ő meg nem ér rá ösztönökkel foglalkozni.

Miről is van itt szó?

Helló! Ez egy bemutatkozás, hogy tudjátok, mi van, miről szól a blog.
Nem egy téma köré szerveződik és nem egy műfajban lesznek a bejegyzések várhatólag. Lehet itt mininovellakezdemény (ez többszörös kicsinyítés, tudom, hogy ilyen szó nincs is), vers, kritika, pamflet, mittudomén. De leginkább mittudomén. Nem tudom, milyen gyakorisággal lesz új bejegyzés. A lényeg, hogy időnként jönnek gondolatok, amik szerencsés esetben gondolatmenetté alakulnak és szerintem viccesek vagy érdekesek. Persze ez volt régebben is, és akkor ezeket leírogattam csak úgy magamnak, hosszan vagy röviden, géppel vagy kézzel, vagy nem. Amikor viszont igen, akkor észrevettem, hogy jó érzés ezeket úgymond kiírni magamból. Később pedig arra gondoltam, hogy még érdekesebb lenne, ha meg is mutathatnám ezeket másoknak, hát tessék. Nagyon személyes dolgokat ne várjatok!  Néha nagy lenne a kísértés ilyen jellegű dolgok közzétételére is, de nem akarom ország-világ elé tárni a lelki életemet. Be kell érnetek a gondolataimmal.
A címet is megmagyarázom, de egyelőre csak minimálban, mert amúgy messzire vezethetne. Majd esetleg egy későbbi bejegyzésben. Szóval "Csak lazán, csak egyszerűen!". Ez egy "jelmondatosított" életvezetési elv, amit szeretnék elsajátítani. Persze sokféleképpen lehet értelmezni, és valószínűleg a legtöbben nem úgy fogjátok, ahogy én, de egyelőre elég ennyit róla. Meg persze az sem utolsó szempont, hogy jól hangzik. Nem? De!
Remélem, hogy tudok, majd olyat mutatni, amiért érdemes lesz vissza-visszanézni, megjegyzést írni, rajongani, isteníteni, és a többi ami kijár.:) Előre is kösz a figyelmet!